SZTE Info

_MG_4519

Őszi Állásbörze a TIK-ben

Több mint 60 kiállító, köztük regionális vállalkozások, az ország legnagyobb cégei, valamint munkaerő-közvetítők és tanácsadók várták a látogatókat október 11-én, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban, az SZTE Őszi Állásbörzén.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A régió legnagyobb álláskeresési fórumára látogatók közvetlenül a vállalatok szakembereitől informálódhattak arról, hogy a munkaadók milyen elvárásokat támasztanak az álláskeresőkkel szemben.


_MG_4366


A rendezvény megnyitóján Dr. Fendler Judit kancellár elmondta, hogy egyetemünkön évente több mint 5500 magasan képzett, nyelveket beszélő fiatal szerez a munkaerőpiacon is jól hasznosítható diplomát. A frissen végzettek több mint háromnegyede három hónapon belül dolgozni kezd, fél éven belül pedig csaknem 90 százalékuk munkát talál, a Szegeden végzett hallgatók nagyobbik fele a versenyszférában helyezkedik el. A pályakezdők zöme a Dél-Alföldön találja meg első munkahelyét. A végzés időpontjában 85 százalékuk teljesen vagy nagyon elégedett a Szegedi Tudományegyetemen eltöltött évekkel, több mint 87 százalékuk pedig ajánlaná is az intézményt másoknak.


_MG_4377


Prof. Dr. Martinek Tamás, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese köszöntőjében hangsúlyozta, hogy egyetemünk kiválóságát nemcsak a rangsorok mérik, hanem az is, milyen szoros a kapcsolat a végzettek és a munkaadók között. A személyes marketing stratégia megtervezésére hívta fel a figyelmet, és rámutatott arra is, hogy az állásbörze szolgáltatásai ebben is a hallgatók segítségére lehetnek.


_MG_4425


A rendezvényt megelőző napokban, október 9-10-én a hallgatók fotóterápiás kreatív workshopon, interjúszimulációkon, egyéni pályatervezési- és CV tanácsadáson vehettek részt. Az állásbörze napján, október 11-én pedig izgalmas előadásokkal várták a szervezők a hallgatókat a TIK Közösségi Terében. A meghívott vendégek között szerepelt Pécsi Rita és Tari Annamária, akik a siker, öröm, boldogság, illetve az Y generáció szempontjából járták körül a munkavállalás témakörét. A HR-szakemberek hasznos praktikákkal látták el a résztvevőket, hogy a cégek toborzási gyakorlata alapján hatékony gyakornoki hely- és álláskeresési technikákat alkalmazzanak, képet kapjanak az interjú menetéről, lehetséges témaköreiről. A rendezvény kísérőprogramjai között ismét szerepelt a sminktanácsadással egybekötött CV-fotózás és a grafológiai tanácsadás.


Allasborze_galeria
Képgaléria a rendezvényről.


Az őszi álláskeresési fórumon képviseltette magát többek között a Mercedes, a British Petrol, a Givaudan. Újdonsága volt az Állásbörze Kávészünet, mely a munkaerőpiac és az egyetem közötti kapcsolatépítést segítette elő. A programon a kiállító cégek és az egyetemi karok képviselői személyesen is találkozhattak, így azonnali lehetőségük nyílt a kapcsolatfelvételre és az együttműködési lehetőségekre - például közös duális és kooperatív képzési lehetőségek a szakmai gyakorlati helyek, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek - feltárására.

 

SZTEinfó

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 18.
    10:00 - 11:00
    Az MTA SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság Néprajzi Munkabizottság szervezésében
  • szeptember 18.
    16:00 - 17:00
    A beszélgetőtársak a gazdasági jövőképről: az adatbányászatról, a digitális könyvtártudományról és a bioinformatika szaktudás összeillesztéséről cserélnek eszmét, hogy Szeged mellett Makón és Hódmezővásárhelyen is új TUDÁSKÖZPONT hálózatok formálódjanak ki a semmiből.
    http://csmkik.hu/esemenyek/kommunikacios-es-reklamklub-gondolatok-a-konyvtarszakmaban/
    Felkért előadóink:
    Z. Karvalics László az SZTE TTIK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékének egyetemi docense
    Oláh Zoltán bioinformatikus a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Kémiai Intézetének egyetemi docense
  • szeptember 18.
    17:00 - 18:30
    Érdekel, hogy mi a szerepe az öltözködésnek a jogászi hivatásban? Szerinted is mindig jól öltözöttek az ügyvédek, bírók, ügyészek? Ennek vajon mi lehet az oka? Számít ez egyáltalán? És mi köze van az egésznek a szellemi tulajdonvédelemhez?
    Megtudhatod 2019. szeptember 18-án, szerdán a "Stílusos jogászok – minden, amit a divatjog világáról tudni akartál" című programunkon, ahol a divatjog rejtelmeibe is beavatunk Prof. Dr. Karsai Krisztina (SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete), Prof. Dr. Takács Albert (SZTE ÁJTK Közigazgatási Jogi Tanszék), valamint Dr. Kiss Dóra (ügyvédjelölt, SBGK Ügyvédi Iroda, Budapest) közreműködésével.
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:00
    Spengler filozófiája
    Előadó: Prof. Dr. Csejtei Dezső egyetemi tanár (SZTE BTK Társadalomelméleti Intézet, Filozófia Tanszék)
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:30
    Napirendi pontok: 1. Tagságmegújítás és új tagok belépése 2. Alapszabály módosítása 3. TDK titkár és titkárhelyettes megválasztása 4. Félévi feladatok és programterv megbeszélése 5. Egyéb