SZTE Info

kiemelt_tanevnyito2017

Tanévnyitó: „A Szegedi Tudományegyetem küldetése a tudás előállítása és átadása”

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségén esküt tettek az elsőévesek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2017-2018-as tanév nyitányaként 2017. szeptember 2-án délelőtt a Szegedi Tudományegyetem vezetése és professzori kara talárt öltött, közös fotót készíttetett, majd az SZTE, Szeged és a nemzeti lobogó, valamint az Európai Unió zászlaja alatt a Dugonics téri épületből a József Attila Tanulmányi és Információs Központba vonult az SZTE Szenátusa ünnepi ülésére.


Tanevnyito_2017
Az SZTE vezetéséről és professzori karáról készült felvételek itt megtekinthetőek.
 

Az SZTE tanévnyitó ünnepségén a vendégek között megjelent: a közszereplők közül – többek között – Szabó Sándor országgyűlési képviselő, Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke; az SZTE társintézményeinek képviseletében például Hamar Imre, az ELTE rektorhelyettese, Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora és Ormos Pál, az MTA-Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatója. Az elnöki asztalnál ült Szabó Gábor, az SZTE rektora, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Botka László, Szeged polgármestere. A díszemelvényen az SZTE kancellárja, három rektorhelyettese, tizenkét karának dékánja, az EHÖK elnökségi tagja foglalt helyet. Az egyetemi polgárok között megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték az első éves hallgatókat.


Tanevnyito_unnepseg_2017
Az SZTE tanévnyitó ünnepségén készült felvételek itt megtekinthetőek.
 

 

Az oktató „kollégája” a hallgató


A Szegedi Tudományegyetem missziójáról szólva Klebelsberg Kunót idézte tanévet nyitó köszöntőjében Szabó Gábor rektor.

„Ne feledjük el, hogy az a szent terület, amelyet mi hazánknak nevezünk Közép-Európában, Európa belvárosában fekszik, és ha mi, magyarok, csak egy kisebb műveltségű állam zsúpfedeles házában akarnánk élni, akkor ilyen ház számára nagyon korán túlságosan drágává válnék Európának ebben a belvárosában a házhely. Lebontanák zsúpfedeles házunkat, és más, szerencsésebb nemzetek építenének itt modern palotát.” – Klebelsberg idején még nem volt globalizáció, így fizikai „telkekben” gondolkodtak. Napjainkban, mikor egy virtuális térben a tudással való helyfoglalás történik, e versenyében csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek felsőoktatása megfelel e kihívásnak – jelentette ki az SZTE rektora. Szabó Gábor aláhúzta: a Szegedi Tudományegyetem küldetése a tudás előállítása és átadása.


Tanevnyito170817018

47 milliárd forint pályázati forrást nyert el az SZTE. Ennek nagy része a kutatás-fejlesztést szolgálja, de más területeken is előre léphet a szegedi egyetem. Mindebből profitálnak a hallgatók. Kulcskérdés azonban a tudományos utánpótlás nevelés – fogalmazott a rektor. Szabó Gábor kijelentette: az SZTE olyan fejlődés előtt áll, amely segíti annak a célnak az elérését, hogy nemzetközileg számon tartott kutatóegyetem legyen. Szerinte a szegedi egyetem optimistán nézhet a következő néhány év elé.

 

Az oktatás színvonalára is pozitívan hat a kutatásbeli siker – jelentette ki a rektor. Példaként említette az elektronikus adatbázisok, a MOOC, vagyis az online elérhető kurzuskínálat, a távoktatás fejlesztését. – Az SZTE célja, hogy minden egyes hallgató elérhesse a szakjához szükséges minden lényeges információt elektronikus formában is.

 

A gazdaság kihívásaira nem csupán a kutatásnak a vállalati megbízások irányában való bővítésével válaszol az SZTE. A szegedi egyetem küldetésének és feladatának nevezte a rektor, hogy a képzési portfóliót – a dél-alföldi régió gazdasági szereplőinek igényeihez is igazítva – egyre vonzóbbá alakítják.

 

– Kedves Kollégák! – fordult az elsőéves hallgatókhoz az SZTE rektora. E megszólítással is hangsúlyozta: a felsőoktatásban a diák az oktató kollégája abban az értelemben, hogy itt a tudásért dolgozó fiatalnak segít céljai elérésében az egyetemi tanár. Gyakorló fizikus professzorként azt tanácsolta a tanulmányaikat most kezdő gólyáknak, hogy közösséget alakítva segítsék egymást a diplomaszerzésig.Az SZTE erőssége a sokszínűsége. Így számos alkalmat kínál a különböző szakos fiataloknak a barátkozásra, a fő érdeklődési körökön kívüli tevékenységekre – emlékeztetett Szabó Gábor. A gólyák figyelmébe ajánlotta, hogy egyetemi éveikkel jól gazdálkodva nem csak diplomát szerezhetnek, hanem elindulhatnak az értelmiségivé válás útján. Záró intelemként a rektor Konfuciuszt idézte: „Tanulni és nem gondolkodni: felesleges, gondolkozni és nem tanulni: veszedelmes.” Az ismereteket rendszerbe foglaló gondolkodás fontosságának hangsúlyozása mellett azt kívánta az elsősöknek, hogy gyűjtsenek olyan élményeket, amelyek feledhetetlenné teszik számukra az egyetemi éveiket!

 

 

A város és az SZTE sorsa összefonódik


Hagyomány Szegeden, hogy az új tanév kezdetén az egyetemi polgárokat köszönti a város polgármestere. Botka László beszédében aláhúzta: a város és az egyetem sorsa összefonódott, Szeged csak akkor tud fejlődni, ha a magyar felsőoktatás és tudomány is fejlődik. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is sorra vette, milyen egyetemi célok teljesülését támogatja a város. A jövőbe mutató példák között említette a lézerközpont épülete körüli tudományos park fejlesztését és az SZTE Fogorvostudományi Kar bővüléséhez adott ingatlant.


Tanevnyito170817025

A tudásalapú gazdaság működik Szegeden – jelentette ki Botka László polgármester, aki szerint ezzel jobb eredményeket mutat föl a város, mint a hasonló települések. Szeged értékének nevezte a nyitottságot, a versenyképességet és az ezt megalapozó tudást.

 

Az oktatás elérhetőségének a bővítését sürgetve Szeged polgármestere az itteni egyetem egykori Nobel-díjas rektora, Szent-Györgyi Albert szavaival zárta beszédét: „Az egyetem feladata hármas. Legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majd ezt a hivatást tőlünk átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása: a haza számára polgárokat nevelni, akik el vannak látva a szellem fegyverével.”

 

Magyarország kormányának képviseletében szólt az SZTE tanévnyitó ünnepségén egybegyűltekhez Trócsányi László igazságügyi miniszter, ám szegedi egyetemi professzorként, az SZTE intézetvezető tanáraként megfogalmazódó érzéseit a napórákhoz illesztett latin mondattal jellemezte:”non numero horas nisi serenas”, azaz „csak a derű óráit számolom”. A Szegedre, a „napfény városába” egyetemi katedrára rendre visszatérő miniszter arra emlékeztetett, hogy a közélet és az egyetem, a tudomány kapcsolata nagy múltra tekint vissza.

 

 

Kormányzati támogatás az egyetemnek és Szegednek


– A tudománynak a közérdeket, a közjót kell szolgálnia, amit a kormánynak elő kell mozdítania. Azt az üzenetet hozom, hogy a kormány kiemelt stratégiai ágazatként tekint az oktatásra, partnerként az egyetemekre tekintve számít arra a tudásra, ami az egyetemekről messzire sugárzik. A kormány számára fontos, hogy egyetemeink a nemzetközi élvonalhoz is felzárkózni képes oktatási intézmények és egyben a kutatás, a tudomány fellegvárai legyenek – hangsúlyozta Trócsányi László, aki büszke arra, hogy közreműködött az SZTE Frankofón Központja létrehozásában. Az igazságügyi miniszter kiemelte: Magyarország egyetemein ugrásszerűen növekedett az itt ösztöndíjjal tanuló külföldi hallgatók száma.


Tanevnyito170817027

21 milliárd forint az összértéke annak a kormányzati támogatásnak, amely a következő években az SZTE-re, ezzel Szegedre érkezik. Az igazságügyi miniszter örömteli bejelentésként említette: „igent” mondott a kormány, 650 millió forinttal támogatja az SZTE jogi kar, 3 milliárd forinttal a zeneművészeti kar épületének városképi jelentőségű, társadalmi életet pezsdítő renoválását. A következő 3 évben esedékes az SZTE fül-orr gégészeti, és fej-nyaksebészeti klinika 10 milliárd 87 millió forintot igénylő fejlesztése is. Ez biztosítja a régió lakosságának európai színvonalú ellátását, illetve javítja a magyar és külföldi medikusok képzésének feltételeit. – Ez nem ajándék, hiszen az SZTE már sokszorosan bizonyította: a gyakorlati orvosképzésben élen jár – tette hozzá a miniszter.

 

Igent mondott a kormány az egészségügyi ellátórendszer csúcsán álló egyetemi kórházak többletkapacitásának befogadására is. Ezzel a kormány hozzájárult az egyetemek finanszírozási hiányának csökkentéséhez, megszüntetéséhez. Ez az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ számára csaknem 600 millió forint forrást jelent – hangsúlyozta Trócsányi László, aki aláhúzta: az SZTE rektora és kancellárja, együttműködve a szakminisztériumi vezetéssel, nagyon sokat és eredményesen dolgozott azért, hogy az SZTE pénzügyi helyzete látványosan konszolidálódott, így az egyetem adóssága 3,1 milliárd forintról 432 millió forintra csökkent.

 

Az SZTE diagnosztikai központjának kiépítéséhez 4,8 milliárd forintot biztosít a kormány. És arra is „igent” mondott, az előkészítéshez 1,7 milliárd forint támogatást nyújt a kormány annak érdekében, hogy az ELI-ALPS lézerközpont körül létrejöjjön a Science Park, aminek hatására javul az SZTE K+F tevékenysége, az új munkalehetőség pedig mérsékli a fiatal diplomások elvándorlását.

 

Ami az egyetemnek jó, az a városnak is jó – fejezte ki meggyőződését Trócsányi László. A miniszter és az SZTE professzora szerint akkor versenyképes az egyetem, ha jelenléte gazdaságélénkítő hatású, ha innovációt és új cégeket hoz Szegedre és térségébe. – Az SZTE már ma is nemzetközi rangú intézmény, a hazai felsőoktatás zászlóshajója, amit Magyarország kormánya is nagyra értékel. A következő években várható fejlődéshez, az ezzel járó munkához Trócsányi László sikereket kívánt a Szegedi Tudományegyetem polgárainak.

 

 

A Veritas, a Libertas és a Virtus szellemben


A Pendergő tamburzenekar, az SZTE legutóbbi zenei versenyének első helyezettje Törökkanizsa környéki népzenével ünnepelte az új tanévet.

 

Áder János köztársasági elnök az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nemzetiségi Intézet Német és Német Nemzetiségi Tanszékre szóló egyetemi tanár munkaköri címet adományozott Drahota-Szabó Erzsébetnek. Az intézetvezető főiskolai tanárnak nem volt módjában kinevezését a központi ünnepségén átvenni, amit a tanévnyitón pótoltak.

 

Az „SZTE-életérzést” egy kisfilm közvetítette az elsőéves hallgatók és a tanévnyitó közönsége számára.

 

„… Egyetemi polgárhoz méltóan a Veritas, a Libertas és a Virtus szellemben élek jogaimmal…” – ismételték a fogadalmat az SZTE elsőéves polgárai, köztük az eskü szövegét elmondó Molnár Márta, az SZTE Általános Orvostudományi Kar, valamint Kálmán Máté, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar hallgatója. Az SZTE elsőéveseit Szabó Gábor rektor kézfogással fogadta az SZTE polgárai közé.


Tanevnyito170817035


Frissen végzett orvosként többek közt a rendszeres testmozgás fontosságára hívta föl a figyelmet Papp Viola. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat alelnöke a Szegedi Tudományegyetemen a gólyákra váró élmények közül kiemelte az impressziókat, a találkozásokat és a nagy felismeréseket.


Tanevnyito170817041


Az SZTE Szenátusának a 2017-2018. tanévét nyitó ünnepsége a Himnusz hangjaival kezdődött és a Szózat közös eléneklésével zárult.

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: SZTE NKI

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 7. 18:00 - október 1. 18:00
    Zombori László tárlatát megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író. Hárfán közreműködik Szauer Bianka, az MTVA Virtuózok versenyének döntőse.
  • szeptember 20.
    11:00 - 12:30
    Urbánné Mező Júlia Veronika doktori értekezésének nyilvános vitáját szervezi: SZTE GTK Közgazdaságtani Doktori Iskola.
  • szeptember 21.
    14:00 - 17:00
    A Nézőpont Intézet, az SZTE-ÁJTK Politológiai Tanszék, a SZTE Móra Ferenc Szakkollégium és a Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete (SZTEP) 2017. szeptember 21-én „A magyar választási rendszer a 2018-as országgyűlési választás tükrében” címmel workshopot szervez, melynek témája a 2011-ben elfogadott választási rendszer értékelése, valamint a pártrendszerre és a pártversenyre gyakorolt hatásainak vizsgálata. A rendezvényen a 2018-as választáson induló pártok lehetséges választási stratégiáit is elemzik.
  • szeptember 22.
    10:00 - 15:00
    A program szervezője: Gazdasági Versenyhivatal, SZAB Jogtudományi Szakbizottság, SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék.
  • *
    szeptember 22. 12:00 - 23. 12:00
    Hivatásos, art brut és amatőr alkotók közös térben, képekkel fogalmazzák meg érzéseiket, hogyan látják, és érzékelik az őket körülvevő világot.