Bezár

Hírarchívum

IMG_8697

Május 18-ig virágzik az Egyetemi Tavasz

Május 18-ig virágzik az Egyetemi Tavasz

2018. április 12.
6 perc

Verselve és zenélve, fotótárlattal és díjátadóval a költészet napján, azaz 2018. április 11-én hivatalosan is megnyílt az SZTE 15. Egyetemi Tavasz rendezvénysorozata. Az SZTE ismét szélesre tárta kapuit: a május 18-ig tartó időszakban közel 50 helyszínen és 300 kulturális, művészeti, sport, illetve tudományos program közül válogathatnak az érdeklődők.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Az Európai Unió egyik kutatási projektje szerint Szeged azért is nevezhető kulturális központnak, mert itt az egyetem évente kétszer az EU-ban is jegyzett fesztivált rendez – emlékeztetett köszöntőjében Prof. Martinek Tamás. Az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese a 15. Egyetemi Tavasz nyitányán megjelent érdeklődőknek elmondta: ha a rendezvény-sorozatot is ünneplő képzeletbeli tortát próbáljuk magunk elé képzelni, akkor azt mondhatjuk, hogy abban a „piskóta” az oktatás, a „krém” a kutatás, a „dísz” az egyetem kulturális tevékenysége.

 

Költészet napi „villámcsődület”, fotókiállítás, előadóest, tudományos ismeretterjesztés – a diverzitas, azaz a sokféleség jellemzi az SZTE Kulturális Iroda által immár 15. éve szervezett tavaszi fesztivált is. A szám azt az állandóságot és elhivatottságot jelzi, amivel e misszót teljesíti az SZTE Kulturális Iroda – köszönte a közel 300 program mögötti szervezőmunkát a rektorhelyettes.


Egyetemi_Tavasz_galeria
Képgaléria a rendezvényről. Fotó: Bobkó Anna



Az SZTE Kulturális Iroda pályázatain díjazottakat is köszöntötte a közkapcsolati rektorhelyettes. A pályázatok témáját, a zsűribeli döntnökök névsorát, a nyertesek nevét Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Iroda vezetője ismertette. A dobogós helyezettek oklevelet kaptak, ösztöndíjat nyertek, a Füvészkerttől pedig nyíló virágokat kaptak az Egyetemi Tavasz fesztiválnyitányán.

 

 

Fotóspalánták vallomásai

 

Az SZTE Kulturális Iroda által meghirdetett Egyetemi Fotópályázaton I. helyzett lett Monostori Tamás Bence (SZTE TTIK molekuláris bionikai mérnök hallgató, I. évfolyam), Domonkos Sándor (TTIK programtervező matematikus PhD, II. évfolyam), Salga Máté (SZTE FOK II. évfolyam). Különdíjat kapott: Csákány Lóránt (SZTE ÁOK V. éves medikus), Vadász Anna (SZTE FOK V. éves medika).

 

– Többfunkciós mérnökök leszünk, ha végzünk: egy kutatócsoporthoz csatlakozva számos területen segíteni tudjuk a munkát. Ezért a természettudományok közül többet is érint a molekuláris bionikai mérnök szak, amelyen első éves vagyok – mutatkozott be Monostori Tamás Bence, az idei tavaszi egyetemi fotópályázat díjnyertes alkotója. Kérdéseinkre válaszolva azt is elárulta: természetfotókkal foglalkozik, de tárgy- és makrofotókat is szokott készíteni. Példaképének Török Zsolt orosházi fotográfust nevezte meg.

 

– Meg kell komponálni a képet. A fénynek például óriási a szerepe…. Összetett feladat a fotózás – jelentette ki Monostori Tamás Bence. Fotózni és a fotósok munkájának a szervezését az orosházi Táncsics gimnázium Táncsics stúdiójában kezdte. Ezzel az ugyancsak hobbifotós édesanyja nyomdokaiba lépett, autodidakta módon sajátította el az alapokat, fejlesztette látásmódját.

 

A fotópályázatra érkezett művek bírálatában Dobóczky Zsolt fotóművész, Németh György fotóművész, Rómer János fotográfus vett részt. A fényképeket 2018. április 21-ig naponta 8-20 óra között tekintheti meg a közönség az SZTE szegedi Dugonics téri központi épülete átriumában.

 

Életképek, utcai fotók, arcok és alakok – ezek a fotózásban eredményes Salga Máté fogorvostan hallgató kedves témái. – Közelebb áll hozzám a filmes gépekkel készített fekete-fehér fénykép – mondta, majd megmutatta a masinát, amit szinte mindig magával visz. Például „a téma az utcán hever” mottó jegyében részt vett egy 24 órás fotózási projektben is. – Kisebb fotós munkákat már vállalok, de alapvetően hobbinak tekintem a fényképezést. Ugyanakkor fogorvosi fotózás is létezik, így van abban perspektíva, hogy összekapcsoljam a munkát a kedvteléssel. Láttam már, hogy e témában is összehozható művészi kompozíció: például szuperközeli képekkel a fogakról. De azt gondolom, egy fogászati rendelőben is jól mutat néhány szép fotó…

 

 

Versírók ünnepe

 

– Egy szerelmi kapcsolat töredékei: boldog pillanatok, szomorú vég… Ez első legsikerültebb versem: rövid és frappáns – jellemezte művét Pinnyey Szilárd Samu, aki történelem szakos egyetemistaként ragadott tollat. – Ez a legrangosabb eredményem. A szegedi Radnóti gimnáziumban a magyar tanárom segítette az indulásomat. Aztán Pilinszky János versei hoztak fordulatot a költészetemben. Én-Te-töredékek című versem a dok.hu irodalmi portálon olvasható, illetve itt:


Pinnyey_Szilard_Samu_verse

 

A költészet jegyében nyílt meg a 2018. évi Egyetemi Tavasz. Az Egyetemi Verspályázat zsűrijében Annus Gábor szerkesztő (Tiszatáj, Tiszatájonline.hu), Bencsik Orsolya író, tudományos munkatárs (SZTE BTK Filozófia Tanszék), Gellérfi Bence kulturális szervező (SZTE Kulturális Iroda) vett részt. A kínálatból a legjobb szerelmes verset Ferencz Hedvig (SZTE BTK magyar szak, I. évfolyam) írta. Dobogós versíró lett még az „ezüstérmes” Pinnyey Szilárd Samu (SZTE BTK történelem szak, I. évfolyam) és a képzeletbeli „bronzérmet” elnyerő Erdélyi Réka (SZTE BTK fordító és tolmács szak, I. évfolyam).


Erdélyi Réka: párhuzamos című költeménye itt: Erdelyi_Reka_verse

 

– 14 éves korom óra írok verset. Ezek közül egyet-egyet néha elküldtem pályázatra is. Meglepetésként ért, de büszke vagyok arra, hogy kézdivásárhelyi születésű, székelyudvarhelyi diákként nyertem egy szombathelyi országos pályázaton – emlékezett – kérésünkre – Ferencz Hedvig a versírással kapcsolatos első „leg”-jeire. Elárulta: ismerősei véleményére hallgatott, mikor az erdélyi gyökerekkel rendelkező szegedi egyetem magyar szakjára jelentkezett. – Minél jobban el akarok mélyülni az irodalomban, mert ez az, amit szenvedélyesen szeretek. Írni szeretnék és minél többet magamba szívni, mert annyira varázslatos itt tanulni és művészetekkel foglalkozni – mondta Ferencz Hedvig mosolyogva.


Az "aranyérmes" költemény: Ferencz_Hedvig_verse

 

Két első díjat nyert az első éves bölcsész, a magyar szakos Ferencz Hedvig, hiszen A közénk szorult levegőtlen szeretnemszereted című szerelmesvers mellett ő írta a Szegedi Nemzeti Színház Amadeus című produkciójáról azt a színikritikát, amellyel ugyancsak „aranyérmes” lett.

 

– Friss színházélményt követően, a műfaji szabályok ismerete nélkül írtam az első színikritikámat – ismerte el. Versíróként viszont a sok-sok kedves költő közül Petrit és Radnótit említette az SZTE Egyetemi Tavasz legjobb költőnője.

 

Az SZTE Kulturális Iroda által kiírt Színikritika pályázat döntnökei: Jászay Tamás színikritikus, egyetemi tanársegéd (SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék) és Dr. Kérchy Vera egyetemi adjunktus (SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék).

 

 

A prózától a médiáig

 

A legjobb egyetemi előadóművésznek járó I. díjat ketten nyerték el: versmondásban Péter Lea (SZTE BTK III. éves pszichológia szakos hallgató), próza előadásával Marx Éva (SZTE BTK I. éves magyar szakos hallgató) remekelt. Dobogós helyezettként második lett Kenyeres Erik (SZTE ETSZK I. éves gyógytornász szakos hallgató), a harmadik: Szondi Tamás (SZTE BTK IV. éves történelem-etika tanár szakos hallgató.

 

Bátor szövegválasztással, természetes előadásmódjával hívta föl magára a figyelmet a szabadkai gimnáziumból a Szegedi Tudományegyetem magyar szakjára érkező Marx Éva. Nádas Péter: Temetés című művének „szerelmes részletét” bemutatva úgy tűnt: tapasztalt előadóművész. – Amikor olvasok valamit és úgy érzem, közel áll hozzám, akkor azt másoknak is meg szeretném mutatni úgy, ahogy én értelmezem – magyarázta. – Illetve úgy, ahogyan én építkezem a szövegből.

 

– Művésztársaság az otthoni baráti köröm – utalt pályaválasztása előzményeire Marx Éva. – Az előadóművész, festő, zenész barátok mellett a magyar tanárnőm és a gimnázium egész szellemisége is hozzájárult ahhoz, hogy pódiumra léptem és ezen az úton igyekszem haladni. Szabadkai diákként természetes volt, hogy Szegedre jöttem, ahol zeneiskolába is járhatok: éneket tanulok. A Szegedi Tudományegyetemen most rádiózással kezdtem foglalkozni, itt ismerkedem a média világával, mert ezen a területen is ki szeretném próbálni magam.

 

Az Egyetemi vers- és prózamondó verseny zsűrijében Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits díjas versmondó, Újszászi Ilona közkapcsolati koordinátor (SZTE NKI Közkapcsolati Iroda), Büky Beáta színművész, Tajti Gabriella irodavezető (SZTE NKI Kulturális Iroda) véleménye alapján alakult ki a sorrend az előadóművészettel foglalkozó egyetemi hallgatók között.


*


Török Rozália, első éves fotográfus hallgató (SZTE JGYPK) képei a megnyitóról megtekinthetők itt.


SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotók: Bobkó Anna


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek