SZTE Info

Folytatódik a Befutó Gyakornoki Program a BTK-n

Idén már tizenhat szervezet, vállalat kínál gyakornoki lehetőséget a legtehetségesebb kommunikáció szakos hallgatóknak Szegeden.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke 2015-ben indította útjára a Befutó Gyakornoki Programot. Az elmúlt három év alatt tizenhatra nőtt azon vállalkozások, szervezetek száma, akik a program keretében fogadnak kommunikáció szakos hallgatókat gyakornokként.

 

A kezdeményezés célja kettős. Egyrészt a hallgatók tandíjfizetési terheit kívánják így csökkenteni, emellett pedig fontosnak tartják, hogy a diákok már egyetemi éveik alatt komoly szakmai tapasztalatot gyűjtsenek, s így tanulmányaik befejezése után könnyebben tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A 2018/19-es tanévben a programban részt vesz a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft., a Csillagösvény Öko Labirintus Élménypark, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Erdei Vendégházak, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft., a Hét Vezér Turisztikai Egyesület, a Konecsni György Kulturális Központ - Kiskunmajsa, a Magyar Telekom, a Menyegzőlap.hu esküvői portál, a Móra Ferenc Múzeum, a Móra-Tourist Nonprofit Kft., Soltvadkert Város Önkormányzata, a Szeged Televízió, a Szegedi Nemzeti Színház, a Zengo Kft. és a Tourinform Szeged.


A Befutó Gyakornoki Programban részt vevő szervezetek, intézmények képviselői sajtónyilvános eseményen adták át a nyertes hallgatóknak a gyakornoki állásról szóló okleveleket az SZTE Bölcsészettudományi Karán.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. június 15.

Kiemelt_Konyvhet_2019

„Amelyik város nincs megírva, nem létezik” – jelentette ki a József Attila-díjas, egykor a szegedi egyetemen tanuló író, Grecsó Krisztián a 90. Ünnepi Könyvhét nyitányán. A szegedi könyvünnep 2019-ben is korábban kezdődött és tovább tart, mint más városokban. A közel 150 program harmadát az SZTE NKI szervezte, minden második rendezvény főszereplője vagy közreműködője kötődik a szegedi universitashoz.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 22.
    09:00 - 10:00
    Idén is sok szeretettel várjuk a kikapcsolódni vágyó volt és jelenlegi hallgatókat és az egész családot az SZTE Alma Mater családi-és sportnapjára!
  • június 22.
    18:30 - 19:30
    Edward Steichen nagyon jókor élt lehetőségeit illetően, leszámítva a két világháborút. Előbb festészetet tanult Párizsban, majd fotóit New York legnevesebb alkotója vásárolta és állította ki; később műfajt teremtett, és az első modern divatfotóssá vált. Hamarosan a legmagasabban fizetett hivatásos fotográfus volt, ő rendezte a világ leglátogatottabb kiállítását, és vezette a New York-i Modern Művészetek Múzeumának fotóművészeti részlegét. A fotográfia művészetté emelésének kulcsfigurájaként azokban az évtizedekben alkothatott, amikor az amerikai álom valóságra volt váltható, s kinevelte azon fotósok nemzedékét, akik ezt az álmot később tovább éltették és lerombolták. Steichen a sűrűjében volt, s élete a fotográfiában a fényképezés történetének egy meghatározó szakasza. Előadó: Kis Péter, fotográfus az SZTE fotográfusképzésének oktatója Az előadást követően tartjuk az American Corner PARAFRÁZIS című fotópályázatának díjátadóját.
  • június 24.
    12:00 - 19:00
  • június 28.
    11:00 - 12:00
  • július 3.
    16:00 - 19:00
    Szeretettel várunk mindenkit foltvarró foglalkozásunkra Christalena Hughmanick, amerikai textilművész vezetésével. A patchwork az amerikai népművészet része - a kreatív önkifejezés és a történetmesélés eszköze. Egy rövid előadást követően varrás- és textilfestés-technikákkal ismerkedünk meg, majd a szabadság témakörében elkészítjük saját négyzeteinket, melyek majd részét képezik a Freedom Quilt nevű kollektív művészeti alkotásnak.