Bezár

Hírarchívum

ETA_konyvtar

E-tananyag archívum az egyetemi könyvtárban

E-tananyag archívum az egyetemi könyvtárban

2018. október 18.
4 perc

Elektronikus Tananyag Archívumot alakított ki a Klebelsberg Könyvtár a Contenta néven ismert repozitórium-együttesen belül. Az online elérhető oktatási anyagok lehetővé teszik a diákok számára egy-egy kurzus önálló elvégzését, a tananyag feldolgozását és ellenőrzését. Néhány éven belül a gyűjtemény több tízezer tételt tartalmaz majd.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az elektronikus tananyagtár hasznos forrásként szolgál a szakdolgozatot készítő hallgatóknak, a levelező képzésen tanulóknak és mindazoknak, akik érdeklődnek a különböző képzések iránt és szeretnének valami újat tanulni. A több tudományterületet átfogó, komplex elektronikus tananyagtárról Dr. Keveházi Katalin főigazgatóval, Dr. Kokas Károly informatikai főigazgató-helyettessel és Nagy Gyula általános főigazgató-helyettessel beszélgettünk.


– A számítógépes korszak kezdeteitől a felsőoktatásban is megjelent az elektronikus tananyag. Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban egy kanadai professzor páros, elindított egy online kurzust, amit rövidesen több ezren követtek a világhálón. Az új formát massive open online course, azaz tömeges nyilvános hálózati kurzusnak nevezték el. Ezt az oktatási formát ma már majdnem 33 millióan használják, és már több ezer kurzus közül válogathatnak a tanulni vágyók a nemzetközi online színtereken. Egyetemünkön is terv született arra, hogy felerősítjük az online kurzuskínálatok folyamatát. Az is világossá vált, hogy a tananyagok egy megbízhatóbb és állandónak ítélhető helyen is tárolásra szorulnak. Olyan helyen, ahol ezeket feldolgozzák és kereshetővé teszik. Erre a célra szolgál a könyvtár. A Klebelsberg Könyvtár “Contenta” néven ismert repozitórium-együttese kiterjedt és különféle területeket ölel fel, így magától értetődött, hogy itt hozzunk létre egy külön tananyag-repozitóriumot, az ETA-t (Elektronikus Tananyag Archívum). Jelenleg teszt-állapotban fut az archívum, viszont kezdettől fogva nyitott és látható az egyetem dolgozói és hallgatói számára. Az éles és hasznos korszaka akkor jön el, amikor tetemes anyag lesz benne és az oktatásban sokszor és sok helyen hivatkoznak majd rá. Addig is érdemes megtekinteni az archívumot, és nézni, hogyan nő és fejlődik az állomány – fogalmazott Kokas Károly, a könyvtár informatikai főigazgató-helyettese.


ETA_konyvtar2


– Az e-tananyag olyan, elektronikus formában elérhető oktatási csomag, ami lehetővé teszi egy-egy kurzus önálló elvégzését, az előírt tananyag feldolgozását, elsajátítását, sőt a megszerzett tudás ellenőrzését is. Tágabb értelemben az e-tananyagok közé soroljuk azokat az elektronikus úton megosztható dokumentumokat, amelyek adott tananyag elsajátítását segítik, legyen az órai előadás tartalma, írott vagy videón rögzített formában, kötelező vagy ajánlott irodalom – egészítette ki Keveházi Katalin főigazgató.


– Az elérhető tananyagok egy részét az elmúlt években az egyetemen keletkezett elektronikus tananyagok alkotják, immár egy központi helyre gyűjtve. Terveink szerint ezentúl ide kerül majd minden, az egyetemen aktuálisan futó tananyag fejlesztési pályázat kimenete. Az Elektronikus Tananyag Archívum az EFOP-3.4.3-16-2016-00014 számú pályázat egyik eredményeként valósult meg. Tartalmazza tehát az e pályázat keretében létrejött oktatási csomagokat, amelyeknek feltöltése megkezdődött és a pályázat lezárultáig folyamatos lesz. Az SZTE elkötelezett az ilyen típusú oktatási anyagok létrehozásában és rendelkezésre bocsátásában, ezért a tár várhatóan a későbbiekben a pályázaton kívül összeállított csomagokat is tartalmazni fogja. A repozitórium ugyanakkor lehetőséget nyújt arra is, hogy ebben egy helyen összegyűjtsük az egyetemen korábban létrejött, és jelenleg különböző helyeken található állományokat. Végső soron tehát egy hosszú távra tervezett és folyamatosan bővülő archívum jött létre az ETÁ-val. Az archívum helyet biztosít minden, a Szegedi Tudományegyetem oktatói által készített digitális anyagnak, legyen az egy-egy kurzus jegyzete, vagy diasora, de akár video- vagy hangfelvétele. Az adattár emellett alkalmas lesz az egyetem által fejlesztett online kurzusok csomagszerű archiválására is. Az archívum ilyen szempontból formátum- és platformfüggetlen, ez kiemelt cél volt a fejlesztés során – tette hozzá Nagy Gyula általános főigazgató-helyettes.


Jelenleg körülbelül 500 tananyag érhető el az archívumban, ez a tervek szerint még az év végéig megduplázódik. Az egyetem oktatói folyamatosan töltik fel az általuk készített ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAfriss jegyzeteket, tanulási segédanyagokat. Ezzel párhuzamosan a könyvtár munkatársai összegyűjtik a korábbi időkben fejlesztett elektronikus matériákat. A felületen az egyetem minden karának és képzési területének tananyagai megtalálhatóak. A tematikus kategóriarendszer bevezetésével az anyagok részletes, képzési területek szerinti nézete is elérhetővé vált a felhasználók számára, könnyítve ezáltal az archívumban való eligazodást.


SZTEinfo: Kocsis Bernadett



További részletek: a Szegedi Egyetem Magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2018/2. számában, amely letölthető az SZTE Egyetemi kiadványok aloldaláról.



e-tananyag



További cikkek a Szegedi Egyetem Magazin 2018/2. számából:

Hagyomány és újdonság

Mester és tanítvány: Szent-Györgyi Albert, az iskolateremtő tudós

Szabadidejében búvárkodik a szegedi cápakutató

A szegedi zeneművészeti kartól egészen az Oscar jelölésig

Franciául verset mond a Korányi-gyűrűs Dr. Novák Zoltán, az SZTE ÁOK professzora

Világszenzáció az SZTE laboratóriumában is felfedezett „csipkebogyó idegsejt”


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek