SZTE Info

7.kep

Heidelbergben járt tanulmányúton az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny 2018-as győztes csapata

Heidelbergben négynapos tanulmányúton vettek részt július 21. és 24. között a 2018-as SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztesei. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai felkészítő tanárukkal utaztak, a Szegedi Tudományegyetemet Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes képviselte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen a háromfős csapatok minden évben értékes fődíjakért versenghetnek. A 2017-es év győztesei Cambridge-be látogattak, a tavalyi első helyezettek pedig négy napot töltöttek a német egyetemi városban, Heidelbergben.


A 2018-as Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata nyerte meg: Horváth Ákos, Tanner Norman és Kozma Csaba, felkészítő tanáruk Tanner György. A diákok közül sajnos csak ketten utazhattak el: Kozma Csaba balesete miatt nem tudott társaival tartani. Neki egyébként szoros volt az utazás előtti időszak: a Szegeden megrendezett Nemzetközi Biológiai Diákolimpián arany érmet szerzett.

 

A négyfős delegáció Heidelbergbe érkezése után elfoglalta a történelmi városrész központjában szállását, ahol iskolájuk egykori diákjával találkoztak.

 

Heidelberg_2019
A tanulmányúton készült képek itt megtekinthetőek.


– Itt keresett fel minket egykori tanítványunk, Takács Péter, aki jelenleg másodéves a Heidelbergi Egyetem biokémia BSc szakán. Mivel szállásunktól a város számos nevezetessége néhány perces sétával elérhető, így Péter egy óvárosi barangolásra kísért minket – mesélte Tanner György, a csapat felkészítő tanára.

 

A második napon látogatást tettek a European Molecular Biology Laboratory-ban. A nemzetközi kutatóintézetben Barabás Orsolya kutatócsoportjának munkatársai fogadták őket. Érdekesség, hogy Barabás Orsolya középiskolai tanulmányait a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban végezte.

 

– A diákok bemutatkoztak, beszéltek iskolájukról, Szent-Györgyi Albert életéről, valamint a Szent-Györgyi Tanulmányi Versennyel kapcsolatos élményeikről. Ezt követően szívélyes és baráti légkörben járhattuk végig az intézet számos laborját az ott dolgozó munkatársak kalauzolásával. Ebédnél megtisztelt minket jelenlétével az EMBL több magyar kutatója is – tette hozzá Tanner György.

 

10.kep


Délután egy nemzetközi csoport kíséretében folytatták ismerkedésüket a kutatóintézettel. A program 17 óra körül egy kötetlen beszélgetéssel zárult négy, a PhD-ján dolgozó fiatallal, akik megosztották velük személyes tapasztalataikat tudományos munkájukról. A városba való visszaérkezésük után megcsodálhatták a Neckar folyó esti panorámáját, a turistákkal teli óváros különleges hangulatát.

 

A harmadik napon a Heidelbergi Egyetemre látogattak. – A napot az egyetem Altstadti Campusában kezdtük, ahol tájékoztatót hallhattunk az intézmény múltjáról, jelenéről, képzési palettájáról és a diákokról. Ezután a város Neuenheim kerületébe utaztunk, ahol a legnagyobb karok találhatók, így például a természettudományi és az orvostudományi kar. Takács Péter egykori diákunk segített itt eligazodni, közben pedig a Heidelbergi Egyetemen eltöltött két év tapasztalatairól beszélt nekünk. Ellátogattunk a kémia, biológia, fizika és földrajz szakok épületeibe, könyvtáraiba és laborjaiba is – fogalmazott a felkészítő tanár.

 

Délután a csoport visszatért az óvárosba, a programot az Egyetemi Múzeumban folytatták: a kiállítás Németország legrégebbi egyetemének gazdag történelmét és hagyományait mutatja be. A múzeum épületében megtekintették az egyetem központi üléstermét is. A Heidelbergi Egyetem legendás autonómiájának mementója az egyetemi börtön, ami ma már turistalátványosság. A nap további részében elsőként a város fölé magasodó várkastélyt és az ott található patikatörténeti múzeumot nézték meg. Ezt követően egy XIX. századi, műemlékké nyilvánított hegyi vasúttal tettek kirándulást, amelyből csodálatos kilátás nyílt a Neckar folyó völgyére. A napot egy hangulatos étteremben vacsorával zárták.

 

8.kep


A tanulmányút utolsó napján délelőtt az Altstadt szűk, középkori utcáiban számos építészeti remekművet kerestek fel, majd utolsó programként Heidelberg helytörténeti múzeumát, a Kurpfälzisches Museum-ot járták be.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny 2018-as győzteseinek heidelbergi tanulmányútját szakmailag a Szegedi Tudományegyetem HCEMM- Hungarian Center of Excellence for Molecular Medicine projektje és a European Molecular Biology Labolatory (EMBL) támogatta.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 18.
    10:00 - 11:00
    Az MTA SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság Néprajzi Munkabizottság szervezésében
  • szeptember 18.
    16:00 - 17:00
    A beszélgetőtársak a gazdasági jövőképről: az adatbányászatról, a digitális könyvtártudományról és a bioinformatika szaktudás összeillesztéséről cserélnek eszmét, hogy Szeged mellett Makón és Hódmezővásárhelyen is új TUDÁSKÖZPONT hálózatok formálódjanak ki a semmiből.
    http://csmkik.hu/esemenyek/kommunikacios-es-reklamklub-gondolatok-a-konyvtarszakmaban/
    Felkért előadóink:
    Z. Karvalics László az SZTE TTIK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékének egyetemi docense
    Oláh Zoltán bioinformatikus a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Kémiai Intézetének egyetemi docense
  • szeptember 18.
    17:00 - 18:30
    Érdekel, hogy mi a szerepe az öltözködésnek a jogászi hivatásban? Szerinted is mindig jól öltözöttek az ügyvédek, bírók, ügyészek? Ennek vajon mi lehet az oka? Számít ez egyáltalán? És mi köze van az egésznek a szellemi tulajdonvédelemhez?
    Megtudhatod 2019. szeptember 18-án, szerdán a "Stílusos jogászok – minden, amit a divatjog világáról tudni akartál" című programunkon, ahol a divatjog rejtelmeibe is beavatunk Prof. Dr. Karsai Krisztina (SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete), Prof. Dr. Takács Albert (SZTE ÁJTK Közigazgatási Jogi Tanszék), valamint Dr. Kiss Dóra (ügyvédjelölt, SBGK Ügyvédi Iroda, Budapest) közreműködésével.
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:00
    Spengler filozófiája
    Előadó: Prof. Dr. Csejtei Dezső egyetemi tanár (SZTE BTK Társadalomelméleti Intézet, Filozófia Tanszék)
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:30
    Napirendi pontok: 1. Tagságmegújítás és új tagok belépése 2. Alapszabály módosítása 3. TDK titkár és titkárhelyettes megválasztása 4. Félévi feladatok és programterv megbeszélése 5. Egyéb