SZTE Info

mezogazdasag

Mezőgazdasági területen is jó befektetés a duális képzés

Több éve dolgozik szoros együttműködésben az SZTE Mezőgazdasági Kara és a Délalföldi Kertészek Szövetkezete. A vállalat duális és kooperatív képzés formájában fogadja az SZTE mezőgazdasági mérnök szakos hallgatóit. A képzés iránt érdeklődő cégek és diákok számára Ledóné dr. Darázsi Hajnalka duális képzés referens, az SZTE MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet munkatársa készített összeállítást, mely a professzionális kertészek mértékadó hetilapjában a Kertészet és Szőlészetben jelent meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete az elsők között, 2015-ben indított duális képzést a kertészmérnöki alapszakon. Jelenleg két felsőfokú intézmény hallgatóinak, három képzési formában hirdet gyakorlati lehetőséget. Összefoglalónk a képzés iránt érdeklődő cégek és diákok számára értékes információ.


A DélKerTÉSZ a duális képzés keretei között kertészmérnök, illetve mezőgazdasági mérnök alapszakon fogadja a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kara (Kecskemét) és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara (Hódmezővásárhely) hallgatóit. 2019-től a Szegedi Tudományegyetem kooperatív képzése is nyitott a Mezőgazdasági Kar hallgatói számára a vállalatnál: a mezőgazdasági mérnök alapszak hallgatói munkaszerződéssel a harmadik év májusától vehetnek részt a cég munkájában.


A kötelező hetedik féléves gyakorlati időn túl 14 hetet tölthetnek náluk. Juttatásukat a hat hetet meghaladó gyakorlati időre adható a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 44. § (3) bekezdés a) pontja alapján határozzák meg. Kooperatív képzés esetén is a cég hirdeti meg a lehetőséget november, illetve április 30-ig.


Mentorok segítenek


A duális hallgató a tanulmányi ideje alatt a téli félévben nyolc, a nyári félévben 14 munkahetet és a hetedik, gyakorlati félévet tölti el a cégénél. A gyakorlat a szorgalmi időszak befejeztével kezdődik, így a vizsgaidőszak is beleszámít. A hallgató egész évben kapja a havi juttatását és húsz nap szabadságra mehet. A gyakorlati időre a vállalat duális képzésért felelős munkatársa úgy állítja össze a képzési tervet, hogy figyelembe veszi a felsőoktatási intézménnyel közösen kialakított mintatanrend követelményeit. Így a hallgató részt vesz az egyes félévekben sorra kerülő tárgyak, kurzusok elméleti anyagához kapcsolódó munkafolyamatokban. A gyakorlati képzés során elsajátított tudás négy szintre oszlik: elméleti ismeretek, üzemi feladatok, önálló projekt jellegű munka, kompetencia és készségfejlesztés. A munkafolyamatok elsajátítását mentorok segítik, ők felsőfokú végzettségű és kellő tapasztalattal rendelkező munkatársak.


A hallgató teljesítményét a féléves gyakorlati idő után a mentorok véleménye alapján értékeljük. A készségek és kompetenciák fejlődését időről időre a hallgatókkal közösen beszéljük meg. Fontos, hogy a hallgató a lehető legjobb eredménnyel teljesítse az elméleti képzését, így ahol lehetséges, a szorgalmi időszak munkája alapján megajánlott jegyre törekszik. A vizsgaidőszakban pedig a kellő felkészülés érdekében szabadságot vagy később ledolgozható munkát ajánlunk számára. Egyes beosztásokban, például a tész áruházában, napközben is lehetőség nyílik a tanulásra.


Minden munkafolyamatnál


A tész tagjainál sok időt tölthetnek a növényházakban is, így nemcsak a zöldségforgalmazás, hanem a termesztés folyamatát is megismerik. Gyakorlatunk szerint főként a téli időszak, majd a május-június-július eleji időszakban szerzik a legtöbb termesztési tapasztalatot, a nyár többi részében a telephelyen dolgoznak. A második, harmadik évtől már kellő tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy a szabadságukat töltő állandó munkatársakat helyettesítsék. A hallgatók szervező munkát vállalnak a tész szakmai programjaiban, ezáltal rendszeresen találkozhatnak a szövetkezet termelőivel.


A marketingeseményeken a tész termékeit ajánlják, ezzel kapcsolatteremtő képességüket fejleszthetik. Törekszünk arra, hogy tanulmányi idejük alatt külföldi tanulmányútra is eljussanak, hogy bővüljön szakmai látókörük, gyarapodjon a nyelvtudásuk. Kiutazhattak például a berlini FruitLogistica kiállításra, ahol a termékek népszerűsítése volt a feladatuk, illetve egy-egy szakmai téma feldolgozása a kiállításon látott újdonságok alapján.


A technológia fejlesztése céljából a tész minden évben végez kísérleteket tagjainál. A hallgatók érdeklődésük szerint választhatnak témát szakdolgozatuk elkészítéséhez. Az első hallgatónk TDK versenyen is részt vett munkájával, és az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) is bemutatta az oltott paprika technológiájáról írt dolgozatát. A következő végzősünk a környezetbarát csomagoló anyagok bevezetéséről írja a szakdolgozatát.


Teljes értékű


A duális hallgatók szervesen kapcsolódnak a tész mindennapi és távolabbi feladataihoz, ezzel is segítve a döntést: szeretnének-e a tész munkatársai lenni a végzés után. A DélKerTÉSZ négy éve szervezi a duális képzést, első hallgatónk már befejezte BSc tanulmányát és elhelyezkedett.


Reményeink szerint a következő végzősünk a cégnél marad, tapasztalatai alapján az első perctől kezdve önállóan dolgozhat. A tész vezetőségének véleménye, hogy a duális hallgatók segítsége a nyári csúcsidőszakban pótolhatatlan, már akkor megtermelik a képzésükre fordított befektetést. Ha pedig a végzés után a cégnél helyezkednek el, azonnal alkalmasak teljes értékű középvezetői munka ellátására.


Előnyök és nehézségek


A gyakorlatorientált képzés (duális, kooperatív) a cég számára jól használható, már speciális tudással rendelkező, gyakorlott új munkavállalót adnak. Természetesen a cég munkatársai mentorként sokat foglalkoznak a hallgatókkal. A DélKerTÉSZ-nél 10 szakember rendszeresen részt vesz a képzésben, tagjainknál pedig további 8-10 fő segíti a munkánkat. Mentoraink elkötelezetten foglalkoznak a fiatalokkal, ez is a munkaközösség erejét jelzi, fontos számukra a szakmai utánpótlás nevelése, ami ugyancsak motiválja a hallgatókat, akik féléves értékelésük során kiemelik a jó munkahelyi légkört, a változatos szakmai feladatokat, a partneri kapcsolatot. A képzések folyamatos meghirdetése ellenére jelenleg két duális hallgató dolgozik a tésznél, az utolsó 2017-ben érkezett, noha minden évben 4 főnek tudnánk lehetőséget adni.


A tész honlapján folyamatosan elérhető a tájékoztató duális képzésünkről. Fölvetődik a kérdés, miért nincs több jelentkező, pedig mindkét fél tapasztalatai kedvezőek. Véleményünk szerint a legnagyobb nehézség a kettős megfelelés súlya lehet. A középiskolából bekerült diák a főiskolán új típusú tanulási elvárásokkal szembesül, amihez sokan nehezen tudnak alkalmazkodni. 2018-óta a hallgatók az első félév végéig beléphetnek a duális képzésbe, így az átállás könnyebb lehet. A képzőhelyeken az elsőéveseket rendszeresen tájékoztatják a partner cégekről, ahol a duális képzésben már részt vevő társaiknál is is érdeklődhetnek. Akkor azonban már kevesen változtatnak az elképzelésükön. Célszerű lenne a felvételi tájékoztatás során jobban kiemelni a duális képzés előnyeit, és segíthetne egy országos tájékoztató kiadvány megjelentetése is.


Tanfolyam duális oktatóknak


Idén szeptembertől a duális képzésben részt vevő, iskolán kívüli gyakorlati képzőhelyen a diplomával vagy mestervizsgával nem rendelkező szakemberek csak gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal képezhetik a tanulókat. Ez a tanulókat együttműködési megállapodással és tanulószerződéssel foglalkoztatókra egyaránt érvényes. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ezért minden megyében tanfolyamot indít az országosan mintegy ezer érintett oktató számára. Az 50 órás képzés – az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően – jelentős kedvezménnyel vehető igénybe. Az egyes megyékben induló tanfolyamokról a NAK megyei igazgatóságain lehet érdeklődni.


A NAK feladata egyebek mellett a gyakorlati képzőhelyek és tanulószerződések nyilvántartása, ellenőrzése, a képzőhelyek kiajánlása a tanulók részére, illetve a mesterképzés és vizsgák szervezése is. A NAK 2015-ben a képzést vállaló gazdálkodók igényeire alakított, teljes körű felelősségbiztosítási konstrukciót dolgozott ki ezzel segítve a középfokú duális képzésben részt vevő gyakorlati képzőhelyeket. Átvállalja a csoportos tanulói felelősségbiztosítás évi 24 ezer forintos díját is. Ezt a szolgáltatást 2016 szeptemberétől a NAK kiterjesztette az Agrárminisztérium fenntartásában működő iskolai tangazdaságokra és a felsőfokú duális képzésben részt vevő gyakorlati képzőhelyekre is. Az agrár-és élelmiszeripari duális képzésben megközelítőleg 4600 képzőhelyen évenként 10-12 ezer tanulót oktatnak.


Ledóné dr. Darázsi Hajnalka

Szaktanácsadó, duális képzés referens, DélKerTÉSZ


A Kertészet és Szőlészet című hetilapban megjelent cikk itt elérhető.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 07.

Kiemelt_Bojte_Cs_JGYPK

25 éves létezése óta több mint 6 ezer nehéz sorsú magyar származású gyereknek nyújtott menedéket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az erdélyi szervezet alapítójával, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel a Hátrányos helyzetű társadalmi és csoportok és gyermekek címmel az SZTE JGYPK-n tartott szemeszternyitó előadása előtt, illetve az alapítvány és az SZTE JGYPK közötti együttműködéséről szóló megállapodás aláírását követően beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 24.
    17:00 - 18:00
    Looking for someone to speak English to? In need of improving your speaking? Come practice your communication skills in a relaxed atmosphere by joining Conversation Club at American Corner Szeged! :) Sessions involve short presentations, Q and A, and small-group discussions on different topics and their American aspect.
    Facilitator: John Strauss
  • szeptember 24.
    18:00 - 19:30
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is.
    „A szorongás korunk legjellemzőbb érzelme" - írja Tari Annamária.
    Tari Annamária nagyszerű, "fejbevágó" előadása szorongásról, online térről - szerintünk nagy kár lenne lemaradni róla...
  • szeptember 25.
    09:00 - 20:00
    Az online jogi szaklap, az Arsboni csapata meglátogatja Szeged jogász közösségét is, hogy választ keressenek olyan kérdésekre, mint például: Milyenek lesznek a “jövő jogászai”? Milyen jövő vár a jogászokra? A robot ügyvédeké, vagy a robotoló ügyvédeké a jövő? Érdemes szoftvert fejleszteni a jogászoknak? Milyen innovatív megoldások alakítják a jogászok munkáját? Milyen lesz a 21. század a munkajoga? Hogyan tudod megtalálni álmaid munkáját? Mit várnak el a jelen munkáltatói egy kezdő jogásztól? Milyen trendek vannak jelenleg a magyar jogi piacon? Regisztráció: https://karrier.arsboni.hu/szegeden-az-arsboni/#kavezz
  • szeptember 25.
    18:00 - 19:00
    Napóleontól a szabadságharcig
    Előadó: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, egyetemi tanár, a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
  • szeptember 26.
    17:00 - 18:00
    Tájékoztató előadás a FLEX Hungary programról, mely az USA Kormánya által biztosított teljeskörű ösztöndíj középiskolások számára. A program keretében a diákok egy évet tölthetnek az USA-ban egy középiskola tanulójaként, miközben önkéntes vendéglátó családoknál élnek.
    Pályázati feltételek:
    • Magyar állampolgárság
    • 2002. július 15. és 2005. július 15. között született
    • A pályázat beadásakor középfokú oktatásban vesz részt a 9. vagy 10. évfolyamon
    • Iskolai eredménye legalább jó (4)
    Jelentkezési határidő a FLEX-ösztöndíjra: 2019. október 17. Jelentkezni 2019. szeptember 1-től lehetséges az alábbi linken: https://ais.americancouncils.org/flex