SZTE Info

Kiemelt_Best

Az összművészetiség jegyében – a REÖK két kiállításán tárlatvezető lesz néhány egyetemi szereplő

Kitekintő és befogadó a REÖK – REgionális Összművészeti Központ. Magyarországon először itt látható az irodalmi Nobel-díjas zenész, a 79. évében járó Bob Dylan félszáz grafikája; illetve itt ismét otthonra talált a Magyar Képzőművészeti Egyetem ifjú titánjai diplomamunkáiból rendezett tárlat. A 2019. szeptember 22-ig látogatókat váró két kiállítást összekötik az SZTE hallgatói.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Egy világhíresség, a mai (idősebb) szülők, nagyszülők és dédszülők generációjának ikonikus alakja, Bob Dylan grafikái először láthatóak Magyarországon. A rockzene élő legendája, az irodalmi Nobel-díjjal elismert dalszerző grafikáit állítja elénk a REÖK – REgionális Összművészeti Központ.


BD_NR

 

Bob Dylan képzőművészeti teljesítményére akkor figyeltünk föl, amikor a rock költőjének is nevezett zenész elnyerte az irodalmi Nobel-díjat – árulta el a REÖK-beli tárlat kurátora, Nátyi Róbert. Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékáni tisztét is betöltő művészettörténész elmondta: egy prágai múzeum anyagából válogatták a Szegedre hozott ötven grafikát.

 

Úton. Jack Kerouac kultikus regényét idézik föl bennünk Bob Dylan grafikákái. Amerikai utazásainak lenyomatai az 1989 és 1992 közötti időszakot idéző képek. A sokoldalú alkotó a koncertturné szüneteiben készült pillanatfelvételeket, rajzait ültette át festményekké.


BD_Uton

 

– Erős színvilág, fénnyel hangszerelve és zenével kísérve. Ez várja a Bon Dylan-tárlat látogatóit – mutatott körbe Nátyi Róbert. – Nem múzeumi kiállítást rendeztünk, tehát nem történetiségében mutatjuk be a zenész életútját, hanem a képzőművészeti munkásságát villantjuk föl. A szempontrendszer ugyanaz, mint legutóbb Náray Tamásnál: adott egy brand, egy közismert személyiség, aki képzőművészként jelenik meg a REÖK-ben. Így aztán itt nincsenek Bob Dylan-relikviák, -plakátok, -fotográfiák, csak a -művek.

 

Csendélet, város- és utcakép… Váltakoznak a grafikák, mint egy film képkockái. A XIX-XX. századi amerikai hiperrealista festészettel kacérkodó művek és a klasszikus tájképek sorozatát néhány akt és emberábrázolás szakítja meg.


BD_fotos

 

– A képek ugyanazzal a lendülettel, energiával születtek, mint a dalok. Az élet hétköznapi pillanatai köszönnek ránk a tárlaton – válaszolta a művészettörténész a kérdésre: Miként jön át Bob Dylan képzőművészeti alkotásain a zenéjét és a költészetét jellemző gondolkodásmód? – Olyan hétköznapi narratívák vannak e képekben, hogy azok nem szorulnak külön magyarázatra. Ez az egyik erőssége Bob Dylan képeinek, amelyeket festői értelemben sem bonyolított túl.

 

Autodidakta képzőművész, aki mára komoly kiállításokon mutatkozik be. Ő Bob Dylan.


BD_Yvette

 

– Nagyszerű legendaképző figura: az egymásnak ellentmondó anekdoták mutatják, hogy tudja: amit eltitkol, jobban érdekli az embereket, mint amit elmond – fogalmazott a kurátor, az SZTE művészettörténésze. – Bob Dylan a világ kultúrájában meghatározó és megkerülhetetlen személy. E személyiség a grafikái révén önmagából mutat meg egy szeletet. Konvencionális tájképábrázolása triviálisnak is nevezhető, mégis érdekes, mert az alkotó játszik: ugyanaz a kép különböző tónusú színvilágban másfajta emóciót vált ki nézőben. Ez a zenei szimbolizmus egyik kimutatható hatása a képeken. A grafikák elárulják, ahogy fejlődik Bob Dylan szakmai, festői tudása is.


BD_hallg

 

A REÖK első szintjének termeibe költöztetett Bob Dylan-művek között önkéntes tárlatvezetők lesznek kalauzaink. Közülük például az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon diplomát szerzett, kurátor szakosaként munkát kereső Kanyó Csillának ez lesz Szegedtől és a REÖK-től búcsúzó utolsó tárlatvezetése.

 

– Az összművészeti létet mutatom be tárlatvezetőként – jelentette ki a friss diplomás bölcsész. – Néhány alkotására azzal hívom föl a figyelmet, hogy fölvillantom: egy-egy Bob Dylan-dal és -költemény miként reflektál a képzőművészeti alkotásokra.

 

*

 

Összeművészeti élményt nyújt a Magyar Képzőművészeti Egyetem diplomamunkáiból rendezett tárlat, 17 ifjú mutatkozik be, a restaurátortól kezdve a díszlettervezőn át a grafikáig többféle MKE-tanszékhez kötődik alkotás.


Best_HT

 

– A jövő művészei számára is bemutatkozási lehetőséget teremt a REÖK. A REgionális Összművészeti Központ és a Szegedi Szabadtéri Játékok életében e fiatal alkotók festőművészként, grafikusként, díszlet- és jelmeztervezőként vannak jelen – fogalmazott a tárlatnyitón Herczeg Tamás. A Bánffy-díjas kulturális menedzser, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója szerint a kiállított darabok alkotói hamarosan visszatérnek, érett művészként. – Legyenek kíváncsiak, bátran asszociáljanak – ajánlotta a kiállítás megnyitóján megjelenteknek.

 

A "Best of diploma" tárlat az MKE és a REÖK együttműködésének egyik lenyomata. A REÖK más felsőoktatási intézményekkel, így például a Marosvári Művészeti Egyetemmel is bővíti kapcsolatait.


Best_Sejben

 

– Értékmérce. A „Best of diploma” tárlat megmutatja, hol tart az egyetemi művészeti képzés. Jelzi a fiatal alkotók bátorságát abból a szempontból is, hogy egyéni látásmódjukat mennyire képesek beemelni a vizuális kultúra világába – indokolta Sejben Lajos képzőművész, hogy miért kíváncsi az MKE hallgatóinak az alkotásaira.


Best_p

 

Letisztult formák. Szobrok. Intermédia, grafikák. Színházhoz kapcsolódó díszlettervek… Festőművész mesterképzési szakról: Kis Kata Linda, Varga Ádám Miklós; a Grafikusművész mesterképzési szak / Képgrafika specializációról Agafina Anna, Sipos Boglárka; a Grafikusművész, mesterképzési szak / Tervezőgrafika specializációról Jásdi Júlia Lili, Végh Veronika; a Szobrászművész mesterképzési szakról Combarro Petra Inez, Kozma Anita munkája látható. A Szegedről indult és visszatérő Kovács Gyula A. reprezentálja az Intermédia-művész mesterképzési szak diplomásait. Az MKE Látványtervezés alapképzési szakról Kopp Krisztina, a művész mesterképzési szakról Jeli Sára Luca, Zubor Kata; a Restaurátor művész mesterképzési szak / Képzőművészeti restaurátor specializációról Somodi Nóra, Zomborácz Tamás, Tamási Alexandra, míg az Iparművészeti restaurátor specializációról Horváth Nándor, Varga Judit diplomamunkája került a REÖK-be.

 

– Nálunk nincs színházhoz kötődő képzés, ezért fokozottabban érdekelnek az itt bemutatott tervek – árulta el Molnár Sándor, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar művésztanára, miért állt hosszabb ideig Jeli Sára munkája előtt. – A szomszéd teremben látható grafikát is megnéztük, bár ehhez hasonló, plakátszerű, de a „könyvformát” követő megoldást már máshol is láttunk, nálunk is készítenek ilyesmit a hallgatók. Akár egy családi történet is kibomlik egy ilyen „könyvet” lapozva… Bátorság Yves Klein-kékje után kékre festeni egy vásznat, ám Kis Kata e kékségében további mélységeket is felfedezhetünk…


Best_kek

 

Eddig szinte egyedülállóan uralta a képzőművészeti képzést az MKE. A végzős hallgatók munkái jelzik, mi lesz „a művészet” néhány évtized múlva. Ezért is izgalmas a "Best of diploma" tárlat Szegeden, ahol az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar törekvései között szerepel új, a képzőművészethez kötődő szakok indítása.

 

– Inspirációt jelent számomra egy kiállítás megnyitóján vagy egy irodalmi esten részt venni – mondta Fodor Barbara, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képalkotás szakos hallgatója. A versírással is foglalkozó egyetemista kíváncsi arra, más felsőoktatási intézményekben milyen a művészeti képzés.


Best_hallg

 

A Nap motívummal dolgozik Kovács Gyula András. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képi ábrázolás szakján megszerzett ismereteket az MKE hallgatójaként gyarapító fiatal művész visszatér alma materébe: reményei szerint 2019 őszétől a szegedi egyetemistákat taníthatja.

 

– Az MKE öt éve alatt is rendszeresen dolgoztam Szegeden, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karához szorosan kötődő Homo Ludens Projekten. A ZUG Alkotóközösség produkciójával részt vettünk a 29. Thealter Fesztiválon is – mesélte a képzőművészettel, színészettel is foglalkozó fiatal. Fotójával az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekció egyik nyertese az MKE-diplomás Kovács Gyula András.

 

– Lyukkamerával készült a felvétel. Rítusszerűen, vallásos képzettársítással, a festő mozdulataival „dobáltam” a kamerát. A felvételt letisztítottam: a Nap vizualitása úgy jelent meg, hogy például a felhős ég, vagy a tavasz és a nyár „lenyomatát” is visszaadja – mesélt az MKE Intermédia-művész mesterképzési szakot lezáró, a REÖK-ben látható diplomamunkája születési körülményeiről Kovács Gyula András. – Szeptembertől, ha megkapom a lehetőséget, akkor az SZTE JGYPK hallgatóinak a sokszorosítást és esetleg tervezőgrafikát oktatok. A klasszikus technikák mellett nyitunk: a hagyományt mixeljük az újdonságokkal – ígérte az ifjú művész, aki a fővárossal sem szakítja meg kapcsolatait. – Az MKE szakkollégiumán keresztül részt veszek egy nagydoktori kutatásban: robotkarral, 3D nyomtatással foglalkozunk. E kurzusokon mi is új technikákat tanulunk, s én arra figyelek, mindezt miként lehet kifuttatni a képzőművészet irányába.

 

SZTEinfo – szöveg, fotó: Újszászi Ilona

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 19.
    17:00 - 18:00
    A Trianonról közérthetően és a Trianon Nagy Háború alatti előzményeiről, az Osztrák-Magyar Monarchia bukása c. kötetekről beszélgetés Bencsik Péterrel (BTK Jelenkortörténeti Tanszék), Gulyás Lászlóval (JGYPK Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet) és Döbör Andrással (JGYPK dékán).
    Az esemény ingyenes, és nem kötött könyvtári tagsághoz.
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    „Szubjektív prezentációs elődás a Giotto-kápolnáról (Padova), a S. Vitalis, a St. Apollinaris templom, a Galla Pracidia mauzóleum (Ravenna) mozaik műalkotásairól, valamint az Aquileia padló mozaikjairól.”
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    Az SZTE JGYPK Művészeti Intézete és a SZÖG-ART Művészeti Egyesület szervezésében
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    FONTOS! A beszélgetésre ezúttal az American Corner helyiségében kerül sor, ezért kérjük, részvételi szándékod jelezd az alábbi linken: https://forms.gle/eoeGHb3zt2YcLG949
    ÚJ! A Fotósok Amerikában című előadások olyan vendégek meghívásával kerülnek “műsorra”, akik fényképeztek az Államokban vagy szakmai, elméleti munkát végeztek az Amerika - Magyarország tengelyen. Akik testközelből élték meg a természeti csodákat és a nyüzsgő (vagy épp szellemjárta) városokat, saját képeik segítségével kalauzolnak minket a távolba. Ezt kiegészítve olyan elméleti hátteret igyekszünk felépíteni a további előadásokkal (beleértve az Amerikai fotósok sorozatot is), amelybe a hallgatóság könnyedén beleillesztheti az ott járt alkotók élményeit, érzelmeit. Első vendégünk Kurucz Árpád, aki 2006-tól 2015-ig a Népszabadság, jelenleg a Getty Images, az Anadolu Images török hírügynökség és a Magyar Nemzet fotósa. Fontosabb díjai: 2010 Picure of the Year International első díj, Ringier International Photo Award, Magyar Sajtófotó pályázatokon különböző kategóriadíjak, Munkácsi Márton kollekció díjak. Képeit jelentette már meg a New York Times, a Time, a Getty Images és a Politico is.
  • szeptember 20.
    08:30 - 12:15
    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük jelezze legkésőbb 2019. szeptember 16. 12.00 óráig a szocmunka@etszk.u-szeged.hu email címen.
    Program:
    8.30-9.00 Regisztráció
    9.00-9.10 Köszöntő
    Héderné Dr. Berta Edina dékán; SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
    9.10-9.40 Hová is tettem? Demenciával járó kórállapotok felismerésének és ellátásának irányelvei
    Dr. Pákáski Magdolna tudományos főmunkatárs, osztályvezető; SZTE ÁOK Pszichiátria Klinika
    9.40-10.10 Ráncok – egy barátság története az Alzheimer-kór árnyékában
    Dr. Baginé Dr. Tóth Erika Hajnalka osztályvezető főorvos; SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika
    10.10-10.25 Kávészünet
    10.25-10.55 Demencia a beteg szemszögéből
    Kőműves Zsuzsanna Judit felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus
    10.55-11.10 Én és a demencia
    Szabó Sándorné érintett családtag
    11.10-11.40 Tánccal a demencia ellen – mozgás, öröm, agytorna 50 év felett
    Tyukász Brigitta gyógytornász, szenior táncoktató; Odú Központ, Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény, Szeged
    11.45-12.15 Séta az Erzsébet ligetben a Belvárosi híd újszegedi hídfőjéig