Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Egy szerelem miatt választotta a szegedi egyetemet, egy szerelem miatt lett évfolyamelsőből –utolsó, majd ismét –első Temesi Ferenc. Az egyetem gyakorló gimnáziumának egykori diákja és a JATE korábbi hallgatója, a Kossuth-díjas és József Attila-díjas író legújabb, 49/49 című regényét az SZTE kulturális fesztiválján mutatta be, majd válaszolt kérdéseinkre.
– Miért a szegedi egyetemet választotta a gimnáziumi érettségi után?
– Egy szerelem miatt. Ez a szerelem olyannyira fontos lett számomra, hogy emiatt évfolyamelsőből évfolyamismétlő lettem. Mert átéltem azt az érzést, hogy egy kamasz, akiben már ott a férfi, nem tudja megbocsátani magának, ha az első szerelme kirúgja. Ennek folyományaként angol nyelvtörténetből megbuktam, és otthonról is kirúgtak. Elkezdődött egy szörnyű év, aminek Kati, „a” szerelmem érkezése vetett véget egy pillanat alatt. Kati miatt visszamentem az egyetemre, leszigorlatoztam.
– „Budapesten élő szegedi íróként” határozza meg önmagát. Ez miben nyilvánul meg? Hiszen immár 44 évet, vagyis több időt töltött a fővárosban, mint Szegeden.
– A Por, az Apám című regényem is teljesen szegedi. A legújabbnak, a 49/49-nek pedig a fele Szegeden játszódik: leírtam, amit én és a szerelmem diákként az 1960-as években, majd 40 év múltán „nyuggerként” megéltünk.
– A rendszerváltozás előtti utolsó nagy könyvsikereként számon tartott Por című regényében időutazást kínál: családja és Porlód, azaz Szeged múltjában szépszülei történeteivel a XIX. század első harmadáig visz, de a szegedi egyetem 70-es évekbeli hangulatát is fel-felvillantja. Mi az, amit az alma materének köszönhet?
– A szegedi egyetem gyakorló iskolájába, a Ságváriba jártam. A kistanárokról diákként azt gondoltuk, hogy ha az illető jó fej, akkor szerencsénk van. Aztán kipróbáltam a másik oldalt is: a JATE magyar-angol szakos hallgatójaként a gyakorló tanításomon azokban a tantermekben álltam a katedrán, amelyekben néhány évvel korábban, diákként az iskolapadban ültem. A tanáriban ekkor már csak négy pedagógus fogadta a köszönésemet, mert a többiek emlékezetében még élénken élt, hogy velem csak gondok voltak…
– Miért került konfliktushelyzetbe középiskolásként, a 60-as években?
– Mert kiálltam Ördögh Szilveszter: Osztályfénykép című, a Tiszatájban megjelent novellája mellett. Kimondtam két hétig: az nem lehet, hogy egy írásért valakinek el kell mennie egy másik városba és iskolába. Szegvári Menyus meg Ördögh Szilveszter végül a hódmezővásárhelyi Bethlenben érettségizett le. A KISZ-tanácsadó tanárom, akit mellesleg nagyon szerettem, kérve kért, hogy álljak le, nehogy én is repüljek.
– És leállt?
– Néhány dolgot elértem. Mint „KISZ-kolbász” kihajtottam, hogy a Ságváriban lebetonozzák az udvart, ahol máig lehet kosarazni, kézilabdázni, meg összejöveteleket tartani. Rossz fiúnak számítottam, aki mindig kilógott a sorból. Mégis: én voltam az első abban az iskolában, aki két tantárgyból is az első tíz közé jutott az Országos Tanulmányi Versenyen. Így magyarból és angolból is felvételi nélkül kerültem be az egyetemre.
– Mi a szegedi egyetem szerepe abban, hogy olyan író lett, aki műfaji kísérletet is nagy sikerrel vitt végig a Por szótárregénytől a Kölcsön Idő újságregényig?
– Ehhez nincs túl sok köze az egyetemnek, mert én már 16 éves korom óta tudtam, hogy író vagyok. Szerencsére akkoriban nem írtam túl sokat. Mert fiatalon nem írni, hanem élni kell – sokat. Persze tanulni sem árt. Én az esztétikát Csetri Lajostól hallgattam. Ilia Mihály pedig, aki külföldi magyar irodalom címen hirdette meg a kurzusát, kinyitotta a szemünket a világra: minden szerzőt tanított, aki jó volt, ráadásul mindenkivel kapcsolatban is állt. Akkor még nem, de ma már tudom: Ilia Mihály a mentrom. Az angol szakon Hankiss Elemér Shakespeare-előadásaira és Szegedi-Maszák Mihály szemináriumaira emlékszem ma is.
– Az íróvá válásban miként segítették a szegedi lapok?
– Az első novellámat másfél évvel az elfogadás után közölte a Tiszatáj. Már nem tudtam neki örülni. De lehozott Délmagyarország és a Csongrád Megyei Hírlap is néhány írásomat. A Szegedi Egyetem című lapnál – Fenákel Judit főszerkesztősége idején – kulturális újságíróként kezdem működni. Ott tanulgattam, milyen az újságíró élet: a lapzárta, a cikk leadás, a szöveghúzás.
– Magyar-angol szakon diplomázott, Szegeden, de a londoni egyetemen is tanult. Ám csak egy regénye olvasható angolul Amsterdam Etc. címmel. Ezt szerzőként miként éli meg?
– Én a 15 millió magyarnak írok. Nem bánom, hogy engedtem a csábításnak, és a régi szegedi beszélt nyelvet használtam. A Porban 18,6 százalék a „szegedi”, számolta ki valaki. Márpedig e szegedi szólásmódot csak Bálint Sándor Szegedi szótárában lehet megtalálni. Az én legnagyobb szerelmem a magyar nyelv maga. A 2018 őszi New York-i utamon, a mai európai irodalom kulturális fesztiválján, remélem, találok olyan műfordítót, aki fantáziát lát a 49/49 regényemben.
–Miben más a 49/49 a többi művéhez képest?
– Szívesen írok arról a korszakról, amikor fiatal voltam. Ám a 49/49-ben történelmi távlatba kerül a személyes vonatkozás, a „nagy generáció” időszaka, az elmúlt ötven év. Ezért ez a nosztalgiaregény történelmi műként is olvasható. Ugyanakkor szerelmi regény is a 49/49, melyben megmutatom, hogy 60 éves kor után is lehetséges a szerelem, az összeveszés, a kibékülés és a szex… Csak a fiatalok hiszik azt, hogy a nyugdíjazással véget ér az élet.
– E mű kész. Az alkotó pihen?
– A legnőibb könyvem a Veronika munkacímű szöveg lesz, ami már egy évtizede készülődik, hogy megszülessen, de előbb a Tündér utcát szeretném megírni. A Tündér utca: gyerekkönyv lesz Szegedről, azokról a helyszínekről, ahol én is bandáztam. De most egy film foglalkoztat, aminek a 49/49 az irodalmi alapanyaga. E Záróra után munkacímű filmen András Ferenccel, A nagy generáció című film Kossuth-díjas alkotójával dolgozunk együtt.
– A szegedi egyetem gyakorló gimnáziumában érettségizett 50 éve, a szegedi József Attila Tudományegyetem angol-magyar szakán szerzett diplomát 44 éve. Mit üzen a mai diákoknak és egyetemistáknak?
– Nem baj, ha az ember megbukik, csak menjen vissza, és csinálja végig. A másik, hogy nem magunkat kell szeretni a művészetben, hanem a művészetet magunkban.
Szöveg és fotó: Újszászi Ilona
A Temesi Ferenccel készült interjú az SZTE Alma Mater Magazin 2018/2019. számában is olvasható itt:
https://issuu.com/sztealmamater/docs/181214_almamater_magazin_v5_egyben_
Lapozzon bele Temesi Ferenc 49/49 című regényébe! Például a Tiszatáj 2017. szeptemberi számában is olvasható, de a szerelmes-regény egy-egy részlete az alábbi linkekről is elérhető:
https://www.youtube.com/watch?v=VR0HzM0TTss
https://www.kortarsonline.hu/archivum/2018/03/arch-temesi-49-49.html
