Bezár

Hírarchívum

kiemelt_veradas

Orvosok is adtak vért a TIK-ben

Orvosok is adtak vért a TIK-ben

2019. május 09.
2 perc

A véradás fontosságára való figyelemfelkeltés és példamutatás céljából a Szegedi Tudományegyetem legutóbbi véradásán az intézmény hallgatóin és a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egészségügyi dolgozóin kívül több intézményvezető professzor és orvos is megjelent. A klinikai központnak éves szinten közel 22 ezer vörösvérsejt koncentrátumra van szüksége, ami pontosan ugyanannyi véradót jelent.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Önkéntes segítésre hívták május 8-án az egyetemi polgárokat. Ez alkalommal az intézmény hallgatóin kívül nagy számban vettek részt a véradáson a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egészségügyi dolgozói, valamint a legnagyobb vérfelhasználó klinikák vezetői. Ez a példa nélküli összefogás a figyelemfelhívás jegyében zajlott.


Mint ahogy Dr. Lázár Máriától, az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vérellátó Központ régióigazgató-helyettesétől megtudtuk, a szegedi klinikák éves vörösvérsejt koncentrátum igénye közel 22 ezer, ez országos szinten az egyik legnagyobb vérfelhasználóvá teszi a Szegedi Tudományegyetem klinikáit. Ami pedig azt jelenti, hogy éves szinten igen sok, pontosan ugyanennyi, 22 ezer sikeres véradásra van szükség, hogy a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ a régióban el tudja látni a betegellátás vérfelhasználási igényét.

 

veradas_3_20190508


Dr. Molnár Anna, a klinikai Transzfúziós Bizottság elnöke elmondta, hogy akár 10 literes mennyiséget meghaladó vérkészítményt is igényelhet egy szívsebészeti vagy egy érsebészeti beavatkozás, valamint a gyomor-bélrendszeri vérzések ellátása is. A hematológiai és onkológiai betegek pedig a klinikai bent tartózkodásuk során igényelhetnek nagy mennyiségben vérkészítményeket.

 

veradas_20190508


A véradáson megjelent Prof. Dr. Kovács László, a Klinikai Központ elnökhelyettese, a Reumatológia Klinika igazgatója, valamint a legnagyobb vérfelhasználó klinikák képviseletében, Prof. Dr. Varga Endre, a Traumatológiai Klinika igazgatója, Dr. Pető Zoltán osztályvezető, a Sürgősségi Betegellátó Osztály, dr. Hegedűs Zoltán klinikai főorvos, a II. Belgyógyászati és Kardiológiai Klinika Szívsebészet, valamint Dr. Rónaszéki Benedek, a Hematológia képviseletében, és Dr. Lovas András az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet képviseletében.

 

veradas_2_20190508


A véradáson közel 115-en adtak vért, ami - figyelembe véve, hogy egy hónappal ezelőtt is volt az SZTE-n véradás - egy igen jó eredménynek mondható.


SZTEinfo-Lévay Gizella

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek