Bezár

Hírarchívum

KJA-

Csaknem ezer középiskolás vesz részt az SZTE földrajzversenyén

Csaknem ezer középiskolás vesz részt az SZTE földrajzversenyén

2024. február 02.
5 perc

Idén 13. alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete a Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyt. Az online fordulóra annyian jelentkeztek, mint a több mint egy évtizedes megmérettetés során korábban még soha. 478 csapat, vagyis 956 középiskolás vesz részt az első rostán, ahonnan a legjobbak a személyes jelenléttel megrendezett középdöntőbe jutnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Idén a Szegedi Tudományegyetem rendezi a Kárpát-medence legnagyobb nemzetközi középiskolai földrajzversenyét. Rekordszámú jelentkezés érkezett a XIII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre. 478 csapat, azaz 956 diák ad számot tudásáról. A tanulók 108 iskolából érkeztek, ami azt is jelenti, hogy több mint 140 felkészítő tanár érezte fontosnak, hogy diákjai részt vegyenek az SZTE megmérettetésén. A résztvevők zöme először jelentkezett, de 150 diák már rutinos versenyző. Magyarország minden vármegyéjéből és a határon túlról, Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról és a verseny történetében először Horvátországból is jelezték részvételi szándékukat a kétfős középiskolai csapatok. A legjobb csapatok tanulói az értékes nyeremények mellett pluszpontokkal gazdagodnak, ami hozzájárulhat a sikeres egyetemi felvételihez.

IMG_9575

A verseny névadójának özvegye, Marika néni (középen, virággal) minden alkalommal részt vesz a megnyitón

A felkészüléshez a résztvevők használhatják a verseny honlapjáról letölthető korábbi versenyek feladatait és azok megoldókulcsait. A verseny online felületén próbatesztek állnak rendelkezésükre. A középiskolai természetföldrajzi ismeretek mellett minden évben egy kiemelt témában mélyülhetnek el a gimnazisták. A verseny idei témája a Vízzel kapcsolatos környezeti veszélyek a Kárpát-medencében. Pár rövid cikket és videót kell áttanulmányozni a versenyzőknek, ezekből kerül ki a kérdések 30 százaléka. A tanszék több vízhez kapcsolódó kutatására is ráláthatnak így a résztvevők. Az árvíz, a belvíz, az aszály és a folyók mikroműanyag szennyezése mind olyan veszélyek, amelyekre ezúton is jó, ha felhívják a fiatalok figyelmét a tudósok.

A versengés mellett a szervező Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék munkatársai nagy hangsúly fektetnek arra, hogy a verseny egyúttal élményt is jelentsen. A szegedi döntőre számos kísérőprogrammal készülnek: az intézet oktatói kutatásaikról mesélnek előadásokon, az SZTE hallgatók mutatnak be gyűjteményeket, érdekes kísérleteket, angol nyelvű előadásokon PhD-hallgatók is közreműködnek.

_MG_8990

A Jakucs László Középiskolai Földrajzverseny legjobbjai számára 2023 őszén első ízben rendezték meg a GEOCAMP Szegedet. A résztvevők izgalmas kirándulásokon vettek részt a Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett területein, ahol földrajzi és földtudományi kutatásokkal ismerkedhettek meg, terepi interaktív bemutatókat (pl. drónfelvételek készítése) nézhettek meg és kalandos élményekkel (pl. sárkányhajózás a Tiszán) lettek gazdagabbak. A verseny résztvevői helyezésüktől függően ingyenesen vagy nagy kedvezménnyel vehettek részt a GEOCAMP programjain.

geocamp_dron

Dr. Szilassi Péter, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója szerint gondolkodásra ösztönöz a Jakucs földrajzverseny. „A döntő feladataival főként nem a lexikai tudást mérjük, inkább a már megszerzett ismeretek alkalmazásában kellett jeleskedniük a csapatoknak. A laboratóriumi talajtani vizsgálatok, majd digitális térképi mérések, végül a szóbeli teljesítmény alapján alakult ki a döntős csapatok végső sorrendje.”

Az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a Jakucs-versenyen résztvevő csapatok és iskolák száma – tudtuk meg Szilassi Pétertől.

– A Jakucs-verseny jó alkalmat kínál középiskolai földrajztanárokkal való kapcsolattartásra. A versenyhez kapcsolódóan borkóstolóval egybekötött szakmai beszélgetés során arra ösztönözzük a földrajztanár kollégákat, hogy a földrajz szakma szépségei mellett, a tantárgy gyakorlati alkalmazási lehetőségeit, a geográfus szakmával történő elhelyezkedési lehetőségeit is megmutassák tanítványaiknak. A verseny és a hozzá kapcsolódó színes kísérő programok, valamint a legjobbaknak ajánlott GEOCAMP tábor a földrajzos tudás mindennapi életben való hasznosíthatósága mellett a geográfus szakma műhelytitkaiba is beavatja a tanulókat. Megtudhatják ezáltal, hogy a földrajztudomány milyen válaszokat kínál korunk klímaváltozással kapcsolatos környezeti problémáira, mivel is foglalkozik egy geográfus, hol lehet ezzel a szakmával elhelyezkedni. Az egykori Jakucs-tanítványok és egykori Jakucs-verseny résztvevők ma már középiskolás tanárként újból elhozzák versenyünkre diákjaikat. Oknyomozó, a gondolkodást számon kérő vetélkedő a miénk” – mondta el Szilassi Péter.

IMG_7695

A Jakucs versenyt szervező tanszék vezetője, Dr. Sipos György mutatja a győztesnek járó plakettet, Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetében tanuló hallgatók közül többen is a Jakucs-verseny kapcsán kerültek kapcsolatba az egyetemmel.

– Amikor még versenyzőként vettem részt a Jakucson, azt tapasztaltam, hogy a szervezők barátságosak, segítőkészek, a kísérő programok során pedig egy gyakorlatközpontú oktatás körvonalazódott számomra. Most, az intézet hallgatójaként bátran mondhatom, hogy nem csalódtam. Ami nekem különösen szimpatikus, hogy elég sok terepi gyakorlatunk van, így nem csak a tankönyvi példákat látjuk a tanultakra. Gimnazistaként nagyon élveztem a verseny feladatait, hangulatát, így gondolkodás nélkül éltem a lehetőséggel, amikor hallgatóként ismét részt vehettem, immár szervezői oldalon a versenyben – mondta el a korábbi versenyzőből lett szervező, Mihalik Eszter, aki jelenleg az SZTE hallgatója.

P1590673

– Középiskolai tanulmányaim alatt négyszer vettem részt a Jakucs földrajzversenyen. Ebből egyszer negyedik, egyszer harmadik, és kétszer első helyezést értem el a csapattársaimmal. Sokat számított, hogy Szegedre jöttem továbbtanulni. Leginkább az egyetem családias környezete fogott meg. Azzal, hogy egyetemisták is részesei a szervezésnek, sokkal közvetlenebb kapcsolat alakult ki a versenyzők és szervezők között – tudtuk meg Vincze Ákostól, aki harmadéves földrajz bsc, geoinformatika specializáció szakos hallgató az SZTE FFI-n.

_MG_9014

A verseny felépítése

Elődöntő

Időpont: 2024. február 8. (csütörtök) 14:00-16:30

Helyszín: Jelentkező iskolákban

A forduló online formában történik, feladatait minden csapat saját iskolájában tanári felügyelettel, az SZTE egyetemi CooSpace rendszerében oldja meg. A versenyhez a résztvevők középiskoláinak kell a szükséges internetes elérhetőséget és a számítógépet biztosítania. A lebonyolítás részletes menete a versenyszabályzatban található, illetve a verseny előtt e-mailben tájékoztatják az iskolákat, a felkészítő tanárokat és versenyzőket. A rendszer használatát megismertető online workshopot tartanak.

A versenyről az MTVA is készíett riportot korábban:


A döntőbe a versenyre jelentkezett összes csapatból a legjobb 48 kerül be, számukra további szakirodalmat jelölnek ki a szervezők.

Döntő

Időpont: 2024. április 12-13. (péntek, szombat)

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem, Földrajzi és Földtudományi Intézet (6722 Szeged, Egyetem u. 2.)

A bejutott csapatokat és kísérőtanáraikat vendégül látjuk, szállást és étkezést biztosítunk Szegeden.

Az első körben online írásbeli feladatsor várja a résztvevőket.

A legjobb 24 csapat három további körben méri össze tudását: labor, szóbeli és kvíz.

Fotó: SZTE NKI, SZTE FFI

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek