Bezár

Hírarchívum

A_kek_madar

Könyvajánló: Gimesi Dóra – Maurice Maeterlinck: A kék madár

Könyvajánló: Gimesi Dóra – Maurice Maeterlinck: A kék madár

2024. február 07.
2 perc

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Az Öreg Idő szigorúan nézett végig a zsibongó társaságon, majd a kertkapuhoz lépett, és egy rozsdás kulccsal kinyitotta. Odakint kéken hömpölygött a folyó, a parton hat kis csónak várakozott. Az Öreg kinyitotta a hóna alatt cipelt vastag könyvet, és mély, zengő hangon hat nevet olvasott fel. A gyerekek, akiknek eljött az idejük, sorban az Öreghez léptek, aki komolyan kezet fogott velük és sok szerencsét kívánt nekik. A faültető fiú is köztük volt. Még egy utolsót intett kedves fáinak, mielőtt beszállt a csónakjába, és evezni kezdett az Élet felé.”

 

Gimesi Dóra a Szegeden megszerzett érettségit követően a JATE Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt 2002 és 2003 között, majd a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatója lett. A macskaherceg kilencedik életéből készült darab hamarosan debütál a Kövér Béla Bábszínház pódiumán. Az Év Gyerekkönyve-díjas mesekönyv bábszínpadi adaptációja ízig-vérig szegedi történet egy valószínűtlen szerelmespárról, akiket mégis összeköt egy láthatatlan fonál, amit a halál sem tud elszakítani.

 

A 2020-ban kiadott, A kék madár című mesekönyv szintén megkapta az Év Gyerekkönyve-díjat. A világhírű, irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Maurice Maeterlinck varázslatos történetét mesélik újra – az örökérvényű klasszikus pompás köntösben kerülhet a magyar olvasók kezébe. Gimesi Dóra megőrizte az eredeti szöveg költőiségét és erős képiségét; csodákkal teli tündérmesét írt, Rofusz Kinga képei a régi, békebeli mesekönyvek világát idézik. Vajon hol található a boldogság kék madara? Csupa titok Tiltil és Mitil kereső kalandja, ismeretlen világokban barátok és árulások kísérik útjukat – mindez a mesék bölcsességével lezárva. A történet szerint két kisgyerek elindul, hogy megtalálják a boldogság kék madarát egy betegség miatt. Bár a boldogság keresése kezdetben meglehetősen komoly téma egy mesében, Gimesi Dóra könnyed és szép szavakkal meséli el a történetet, amely így még a legfiatalabb olvasóknak is élvezetes és tanulságos élményt nyújt. A könyv kiválóan ötvözi a mesélés művészetét az illusztrációk vizuális varázsával. A mélyebb mondanivaló mutatja be a családi kötelékeket, a nagyszülők emlékét, a fény és árnyék örökös párharcát.


Lázárné Csernus Anikó

SZTE Alma Mater

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek