SZTE Info

Ericsson_dij_2011

Ericsson-díj a szegedi egyetem 3 pedagógusának

Az idei Ericsson-díjak felét a SZTE-hez kötődő matematika, illetve fizika szakos tanárok nyerték el. Az universitas pedagógusaként a matematika és a fizika tudományának népszerűsítésében és a tehetséggondozásban kiemelkedőt nyújtó Pintér Klára, Dobi János és Győri István munkáját ismerték el idén az Ericsson-díjjal.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

10 középiskolai matematika- és fizikatanár – közte 3 olyan pedagógus, aki a Szegedi Tudományegyetemen oktat, és 2 olyan tanár, aki szegedi felsőoktatási intézményben kapta meg diplomáját – vehette át az 1999-ben alapított Ericsson-díjat. Az elismerést a matematika és a fizika tudományának népszerűsítésében és a tehetséggondozásban kiemelkedőt nyújtó pedagógusoknak adják. Az Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért 2011. évi díját matematikából Pintér Klára, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Juhász Gyula Pedagógiai Kar Tanító- és Óvóképző Intézetének tanára; fizikából Győri István, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára kapta. Dobi Jánosnak, az egyetem Ságvári gimnáziuma tanárának a matematika tehetségek gondozásáért tett erőfeszítéseit ismerték el az Ericsson -díjjal.

Szegedhez kötődik az Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért 2011. évi díjazottjai közül Csahóczi Erzsébet, az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola tanára is, hiszen a Tisza-parti város Juhász Gyula Tanárképző Főiskoláján szerezett matematika-fizika szakos diplomát. A szegedi József Attila Tudományegyetem matematika-fizika szakán tanult és kapta középiskolai tanári diplomáját Kispál István, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára, aki most az Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért 2011. évi díjat fizikából nyerte el.
Az elmúlt 12 évben 152 matematika és fizika tanárt díjazott az Ericsson Magyarország. Az idei díjátadón Kroó Norbert, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke, az MTA korábbi alelnöke azt mondta: örül, hogy a vállalatok egyre több forrást mozgósítanak a hazai oktatás fejlesztésére; reméli, hogy a gazdasági helyzet javulásával ez a helyzet erősödik.

Az SZTE három Ericsson-díjas pedagógusának portréja

Az Ericsson- díjról további részletek

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. július 09.

Kiemelt_Medicina_Juhasz_A

Kóboroljuk be, fedezzük fel Európát Juhász Árpáddal! A nyári vakáció startjánál a magyar geológust, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakját a 90. Ünnepi Könyvhét szegedi programján bemutatott legújabb könyvéről, az Egzotikus Európáról kérdeztük. Kíváncsiak voltunk a kiadványt gondozó Medicina Könyvkiadó vezérigazgatója és a szerkesztő véleményére is.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • július 3. 09:00 - 28. 18:00
    Kiállítók: Dér Julianna, Hegedus Ioan Andrei, Héjja János, Kálmán Áron, Kálmán Luca, Katona Márk, Kovács Gyula A., Kóthay Kata, Nizák Júlia, Palaga Nikolett, Pipei Borbála, Sztanó Zsuzsanna, Varga Dániel.
    A SZAB Művészeti Szakbizottság szervezésében.
    A kiállítás látogatható július 3-tól július 28-ig naponta 9 órától 18 óráig.
  • július 8. 08:00 - 26. 16:00
    Az Intézet munkatársai tantermi órákon nyújtanak betekintést a magyar büntetőjog elméletébe. A nyári program célja nem csupán az elméleti ismeretek megalapozása, hanem a gyakorlati tapasztalatszerzés is. Így a programot igazságügyi orvostanhoz kötődő boncolás, bírósági tárgyalás-szimuláció és intézménylátogatások színesítik. A kínai hallgatók ellátogatnak – többek között – a Szegedi Fegyház-és Börtön I. számú objektumába, és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra is.
  • július 14. 08:00 - augusztus 10. 16:00
    A magyar nyelv alapjait és szabályait öt különböző szinten 90 perces órákon sajátíthatják el a világ több pontjáról érkező résztvevők. A nyelvórák mellett kirándulások, nemzetközi est és számos érdekes előadás várja a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődőket. A tanfolyam résztvevői Szeged látnivalói mellett Budapestre és Ópusztaszerre is ellátogatnak, így is ismerkedve a magyar kultúrával.
  • július 24. 17:00 - 25. 05:00
    Részletes program: 17:00 Pont Ott Warm Up Parti GNU-val. 19:00 Carson Coma koncert. 19:50 Egyetemi köszöntő. 20:00 Hivatalos felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése. 20:30 Supernem koncert. 22:00 Pont Ott Parti After Buli a JATE Klubban és a teraszán.
  • július 24.
    17:00 - 18:30
    A legutóbbi, 6. verseskönyve tavaly jelent meg a szerzőnek – de versek születnek ma is. Ezekből kapnak ízelítőt az érdeklődők Julesz Jánostól.
    Beszélgetőtársak: Baradnay Gyula professzor és Tráser László újságíró
    A Közéleti Kávéház szervezésében