SZTE Info

kiemlet

Charleston, túrák és veterán autók a Könyvtári Éjszakán

A színes tollak és gyöngyök forgatagában telt a VII. Könyvtári Éjszaka a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A rendezvényen az immár hagyományosnak számító túrákon ismerkedhettek meg a látogatók a bibliotéka titkaival, ám tizennégy karátos autókban vagy charlestonban sem volt hiány.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Milyenek is a ’20-as, ’30-as évek? Változatosak, mert elkeserítő események történtek akkor, de előrehaladásra is buzdítottak – mondta Mader Béla, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának főigazgatója. Ezt az időszakot mutatta be villanásszerűen a VII. Könyvtári Éjszaka is, hiszen a kor nehézségei ellenére számos, ma már a hétköznapjaink részét képező találmány jelent meg. Ilyen volt a Tanulmányi és Információs Központ (TIK) előtt álló két „tizennégy karátos” automobil, vagy a mozifilm, amit a „Royal Mozgóképszínház” idézett meg.

Ugyan a tavalyi Könyvtári Éjszaka a középkort idézte meg, idén nem követték lineárisan a tematikát, hiszen két nagy formátumú szegediről emlékezik idén az SZTE. Klebelsberg Kúnó, az egyszerre hazafi és européer kultuszminiszter nevét őrzi immár az egyetemi bibliotéka, a Nobel-díjas, hajdani rektor, Szent-Györgyi Albert előtt pedig emlékévvel tiszteleg az universitas. Ezért a Könyvtári Éjszaka is kiállításokkal és előadásokkal elevenítette fel az ő munkásságukat, hiszen mindketten a ’20-as, ’30-as években tevékenykedtek Szegeden.

Azonban a rendezvényt az ismeretterjesztő programok mellett az önfeledt szórakozásnak szentelték. Az SZTE EK Könyv Art Színtársulat szolgáltatta az estéhez az „aperitifet”, velük együtt nevethettünk a kor szokásain és a polgári élet visszásságain, de a nézők később a Riverside és a Szegedi Deák Big Band zenekarral együtt ropták a charleston és a dixie dallamaira. Aki pedig elfáradt a cha-cha-cha tanulásban, a Tiszavirág Kávéházban frissítette fel magát vagy Boldogság Szigetek Kaszinóban pihentette lábait a roulettet pörgetve.

Az idei Könyvtári Éjszaka újdonsága volt, hogy a tudományos előadások online is követhetőek voltak, így otthonról bárki belehallgathatott a kor hazai táncainak történetébe, vagy éppen a ’20-as, ’30-as évek politikai divatjának elemzésébe.

Az időszakot azonban nem csupán a programok idézték meg. A könyvtár falait borító, korabeli plakátok között tollakkal és gyöngyökkel ékesített dámák, és svájci sapkás, nadrágtartós vagy éppen frakkot viselő urak dúdolgatták: „Stux, maga párizsi lett”.

Kiss Tímea

 


Könyvtári éjszaka.zip
A könyvtári éjszakán készült képgaléria itt megtekinthető
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 28.
    10:00 - 15:00
    A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet – mintegy 700 ezer diákot - tömörítő Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities (ABRUEM) múlt novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció látogatásának célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások során feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket. Részt vesznek találkozókon és egyeztetéseken, amelyek megalapozhatják a hosszútávú szakmai együttműködést a magyar felsőoktatási intézményekkel. A szervezet weboldala az alábbi linken érhető el: http://www2.abruem.org.br/international-relations/
  • *
    június 29.
    09:00 - 11:00
    Rendkívüli Fogorvosdoktor Avató Ünnepi Szenátus Ülés
  • június 29.
    09:00 - 11:00