Bezár

Hírarchívum

kiemelt

„Modern idők” - Könyvtári Éjszaka az SZTE-n

„Modern idők” - Könyvtári Éjszaka az SZTE-n

2012. április 21.
2 perc

A „Modern idők” köré szerveződik az idei Könyvtári Éjszaka a Szegedi Tudományegyetemen. Így a megszokott túrák, kvízek, játékok színházi produkciók, valamint tudományos előadások mellett korhű jelmezek, díszletek kavalkádjában, a „modern idők” zenéjével kísérve ismerkedhetnek meg az SZTE Klebelsberg Könyvtár látogatói április 25-én.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Technikai-technológiai mámor, hétköznapivá váló találmányok, csökkenő távolságok; porszívó, rádió, miniszoknya és Váncza sütőpor – Villanások a ’20-as, ’30-as évekből. Most e jelenségek köré csoportosul a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) a Könyvtári Éjszaka: „Modern idők” címmel szerveznek április 25-én (szerda) esti programsorozatot az Ady téri épületben.

Így az immár hetedik alkalommal megtartott, nyílt rendezvényen a kort megidéző környezetben, díszletek, ruhák és jelmezek kavalkádjában tekinthetik meg az érdeklődők az egyetemi bibliotéka látványosságait. Idén is szerveznek könyvtári túrákat, kvízeket, játékokat, a legkisebbeknek pedig gyermekprogramokkal kedveskednek. Azonban színházi produkcióban sem lesz hiány: az intézmény munkatársai bohózatokkal szórakoztatják majd a látogatókat.

A ’20-as, ’30-as évek világát kiállításokon is megidézik, hiszen a korszak zenéjét, képzőművészetét és filmjeit mutatja be egy-egy tárlat, Klebelsberg Kunóról vagy Szent-Györgyi Albertről szintén meglékeznek; de Bartók Béla és Kodály Zoltán művészete ugyanúgy közelebb kerülhet – a Zenei Gyűjtemény közreműködésével – az érdeklődőkhöz.

A Riverside együttes jóvoltából felcsendülnek azonban a kor slágerei is, de az „art deco”, a „vintage” és a szecesszió stílusú jelmezekbe bújt látogatók veterán autókkal szintén fotózkodhatnak.

A VII. Könyvtári Éjszakát az SZTE Klebelsberg Kunó Könyvtárban tartják április 25-én este 18 óra és hajnal 1 között. A rendezvény mindenki számára nyitott, részletes programja hamarosan elérhetővé válik a Szegedi Tudományegyetem honlapján.

 

SZTEpress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek