SZTE Info

Nyílt előadás a területfejlesztési koncepcióról

Még Csongrád megye főjegyzője is kíváncsi volt a szegedi közgazdász hallgatóknak a területtervezésről alkotott véleményére. A megyei területfejlesztési koncepció állt a középpontban azon a nyilvános egyetemi előadáson, melyet december 6-án tartott az SZTE Gazdaságtudományi Kar a TIK nagyelőadójában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

GTK_ora_2012_12_06– Most meghallgathatjátok, hogy a félévben tanultak a gyakorlatban miként működnek – nyitotta meg december 6-án, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) TIK Kongresszusi Központ nagyelőadójában a Területi tervezés című kurzus szezonzáró előadását Lukovics Miklós. Az SZTE Gazdaságtudományi Kar (GTK) docense hangsúlyozta: mindig arra törekedett, hogy gyakorlati szempontokat próbáljon megjeleníteni a hallgatók előtt. Ezért hívta meg a szezonzáró előadásra Vadász Csabát, Csongrád megye főjegyzőjét, Imreh Szabolcsot, az SZTE GTK docensét, és Tóth Róbertet, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (DARFÜ) tervezési projektmenedzserét. A központi téma a Csongrád Megyei Területfejlesztési Koncepció volt.


Háttérinformációkat kaptak a diákok – többek között – a területfejlesztési koncepció kidolgozásban együttműködő Csongrád Megyei Önkormányzat (CSMÖK), az SZTE GTK és a DARFÜ konzorciumi együttműködéséről. Hallhattak az LQ indexről, melynek segítségével a szakemberek kiszámolhatják, mely területek tekinthetők kitörési pontnak. Ilyennek számít Csongrád megyében – többek között – az élelmiszeripar, a turisztika vagy a kutatási tevékenység.


A 2014-2020 közötti programozási periódus irányvonalairól Tóth Róbert beszélt. Imreh Szabolcs pedig a helyzetelemzés közgazdasági vonatkozású megállapításait összegezte. Végül a hallgatók kérdezhettek, hozzászólások következtek.


– Örülök, hogy a hallgatóknak vannak friss, jó gondolataik. Fontos meghallgatni őket. Az agyuk nincs beállva a mostani rendszerbe. Tisztán állnak a dolgokhoz, sok esetben ez előny – emelte ki az előadás után Vadász Csaba.


Lukovics Miklóstól megtudtuk: legutóbb novemberben szervezett a hallgatóknak hasonló jellegű órát. Akkor három klasztert hívott meg, és a DARFÜ két munkatársát, akik ugyanarról a klaszter kiírásról beszéltek a résztvevőknek. Véleménye szerint az interaktív előadások a vizsgára való felkészülésben is segítik a hallgatókat. Az egyetemi docens a következő szemeszterben is tervez hasonló nyílt egyetemi előadást: akkor Dél-Alföldi vállalkozások képviselőit látja vendégül – a hallgatóknak mesélhetnek sikertörténetükről.

Szöveg: Bobkó Anna, fotó: Tolnai Andrea

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 19.
    14:00 - 16:00
    Az MTA SZAB közgyűlés programja: Köszöntő - Lovász László, az MTA elnöke. Beszámoló a SZAB 2017. évi munkájáról, tájékoztatás a SZAB 2018. évi terveiről – Fülöp Ferenc, a SZAB elnöke. A SZAB szakbizottságainak 2017. évi munkájának összegzése – Görög Márta, a SZAB tudományos titkára. Jókai pozíciója kora kulturális térképén című tudományos előadás – Szajbély Mihály, az MTA doktora, SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Magyar Irodalmi Tanszék intézetvezető egyetemi tanára. A SZAB 2017. évi Média pályázat díjkiosztó ünnepsége – Csernus Sándor, a Bírálóbizottság elnöke.
  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.