SZTE Info

A szép könyvnek mindig van jövője – Hatvanéves Szajbély Mihály

Felvilágosodás, illetve reformkori irodalom, Jókai Mór, Csáth Géza, a jugoszláviai magyar irodalom, intermedialitás, hangjátékok – dióhéjban ezek a témák foglalkoztatták és foglalkoztatják Szajbély tanár urat, aki idén ünnepelte hatvanadik születésnapját.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

December 5-én – nem újságírói közhely – zsúfolásig megtelt a Grand Café színházterme, mintegy nyolcvan ember – barátok, ismerősök, munkatársak – várták Szajbély Mihályt, a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet, valamint a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetőjét, a Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék professzorát, hogy felköszöntsék hatvanadik születésnapja alkalmából. Sok más mellett a médiatanszék egy ünnepi kisfilmmel (http://www.youtube.com/watch?v=xfehoy150YM) és egy Médiumok, történetek, használatok című tanulmánygyűjteménnyel is készült Pusztai Bertalan szerkesztésében (elérhető itt: http://www.media.u-szeged.hu/szajbely60/pdf/mediumok-online.pdf).

 

– Titokban szervezték önnek az estet, meglepődött?

Szajbely_Mihaly_1– Igen. Ha az ember hatvanéves, persze aligha kerülheti el, hogy felköszöntsék… De én nem igazán szeretem a rítusokat és ezt a kollégáim is észrevették már. Így a születésnapi köszöntést valóban a tudtom nélkül szervezték, nyilván nem véletlenül egy fesztelenebb légkört biztosító helyszínre, a Grand Caféba. Zavarban voltam, amikor be kellett lépnem a moziterembe, de azután láttam, hogy csupa ismerős arc fogad. Nagyon kedvesen, formalitásoktól mentesen szervezték meg az estét, mindenki a saját benyomásairól beszélt, ezért oldottan és kellemesen éreztem magam. Különösen hálás vagyok a tanulmánygyűjteményért, annál is inkább, mert tapasztalatból tudom, milyen hosszú és kemény munkát követel egy ilyen vállalkozás tető alá hozása.

 

„Kép-telenségből” hangjátékba

 

– Hol ért össze az ön számára az irodalom és a médiatörténet? Utóbbiról azt is mondják, egyfajta – sok diszciplínát egyesítő, lefedő – szupertudománnyá válik.

– A médiatörténet azért tud szupertudományként viselkedni, mert nem a megszokott, hétköznapi médiumfogalommal dolgozik, hanem ide ért mindent, amivel az ember információkat közvetít, az élőszóbeli megszólalástól kezdve a rögzített szövegen át a testbeszédig és a mozgóképig. Ezt a komplex területet sokféleképpen lehet redukálni, például úgy is, hogy nem az irodalom történetét vizsgáljuk, hanem az irodalom médiatörténetét. Ekkor pedig az a kérdés válik érdekessé, hogy az irodalom mindenkori mediális közvetítettsége miként befolyásolja a szövegformák, a műfajok alakulását. A 19. század közepétől, a fotográfia feltalálásától kezdve a szöveget egyre több kép veszi körül. Ez az offenzíva a 20. században csak fokozódik, míg el nem jutunk a „képi fordulatig” (iconic turn) – ami persze, az imént felvillantott médiatörténeti perspektívából nézve, egyáltalán nem volt hirtelen váltás. Már csak azért sem, mert az önmagában álló szövegnek sem csupán tartalma, hanem kinézete is van. Egy jól tördelt folyóirat vagy újságoldal valójában képként funkcionál. A hatvanas évekbeli, Jugoszláviában szerkesztett Új Symposion éppen azért volt itthon olyan szokatlan és jó értelemben véve felkavaró, mert az akkori magyar folyóiratok unalmas tördeléséhez képest kifejezetten képként gondolta el a szöveg prezentálását.

 

– Majd ehhez jött a hang…

– Igen, már a 20. század elején, a hangosfilmmel és a rádióval. A rádiózás pedig megint csak kitermelte a maga sajátos műfajait, egyebek mellett a hangjátékot, mely nem egyszerűen hangos irodalom, hanem a művészet egy sajátos, akusztikus formája.

 

– És ha már irodalom, miért éppen a 19. század az egyik fő kutatási iránya?

– Úgy adódott, hogy egyetemista koromban a reformkorral kezdtem először elmélyültebben foglalkozni, és ennek köszönhettem, hogy megragadtam itt az akkori I. számú Magyar Irodalom Tanszéken. Médiatörténeti perspektívából a 19. század egyébként azért érdekes, mert ekkor kezd az irodalom a modern tömegmédiumok környezetében működni. Ez a folyamat voltaképpen a 18. század végétől, az első újságok megszületésétől veszi kezdetét és válik fokozatosan egyre meghatározóbbá, míg el nem jutunk a tömeg-, majd a bulvársajtó megjelenéséig a 19. század végén, 20. század elején. A kérdés, amely engem foglalkoztat, hogy az irodalom, amelynek korábban a könyv volt a természetes médiuma, miként keresi helyét és szerepét ebben a környezetben. Vehetjük a nagy klasszikusokat, Jókait vagy Mikszáthot, akik a napilapok tárcarovatában találták meg a helyüket, vagy akár azokat, akik kevésbé tudtak idomulni – a fájdalmakból is születtek nagy alkotások. Ez volt az irodalom első nagy modernizációs korszaka. Sok mai jelenséget is jobban megértünk, ha jól tájékozódunk benne.

 

Árnyék és aura

 

– Már jó ideje hallhatók azok a kultúrpesszimista hangok, melyek a Gutenberg-galaxis beszűküléséről beszélnek, a könyv, az olvasás és az irodalom óriási térvesztését vizionálják. Ön is ezt látja a mai trendekből?

Szajbely_Mihaly_5– Szerintem nincs ekkora baj. A kultúrpesszimizmus a médiumok történetét folyamatosan végigkíséri. Amikor az első, tárolásra alkalmas médium, az írás megszületett, Platón mindjárt pesszimista hangokat pengetett: arról értekezett a Phaidrosz című dialógusában, hogy hiú ábrándba ringatja magát, aki abban bízik, hogy a szavát betűk formájában az utókorra hagyhatja, mert az írott szó az élőbeszédnek árnyéka csupán. Ha arra gondolunk, hogy a beszédet kísérő mimika, testmozdulatok, a hanghordozás milyen finom árnyalására képes a kimondott szavaknak, akkor aligha lehet nem igazat adni neki. Ugyanakkor az írás által a gondolatok mégiscsak archiválhatóakká váltak, ennek köszönhette az ember először, hogy nem csak annyit tudott, amennyit megjegyezni volt képes. Másként fogalmazva, az új médiumok létrejötte nemcsak épít, hanem mindig rombol is, pesszimisták vagy optimisták pedig annak megfelelően lehetünk, hogy a pluszokra vagy a mínuszokra figyelünk-e inkább.

 

– Így az ebooknak, vagy a multimédiás tartalmaknak is lesz még elég hátrányuk, hogy ne szorítsák ki végképp nyomtatott elődeiket?

– Az a digitalizálódó világ, amely körülvesz minket, a korábbiaktól eltérő teret jelöl ki a könyvnek és a printmédiumoknak, de ez nem jelenti azt, hogy fölöslegessé fognak válni. Már csak azért sem, mert a könyvnek, a folyóiratnak, a nyomtatott szövegnek nemcsak betűkbe foglalt üzenete, hanem sajátos „foglalata”, a Walter Benjamin-i értelemben vett, jelenlétből adódó aurája is van. Ezt a tárgyiasult formát, a kötés, a borító egyediségét, a nyomtatott könyv illatát egyetlen digitális eszköz sem tudja visszaadni. A könyvnek mindaddig lesz jövője, amíg az ember úgy találja, hogy szüksége van a tárgyakkal való közvetlen kontaktusra, és az is fontos számára, hogy az egyik könyv sohasem egészen olyan, mint a másik – szemben egy ebook-olvasóval, amely mindig ugyanabban a keretben kínálja az olvasnivalót. Összegezve: a szép könyvnek biztosan van jövője. Annak, amelyik külalakjával is üzen valamit, és arra csábít, hogy kézbe vegyük. Biztosan szűkebb tér ez, mint amelyet a könyv a digitális kor előtt elfoglalt, de annál intimebbé, lakályosabbá tehető. Úgy látom, hogy a magukra valamit adó kiadók pontosan tudják ezt: egyre több a szép, kívánatos könyv.

 

– Mi a helyzet az olvasással?

– A látásra és/vagy hallásra alapozó médiumok azért nem fogják tudni sohasem betölteni az olvasás helyét, mert nem biztosítják a visszalapozás lehetőségét, az általuk közölt információkat nem tudjuk úgy nagyobb egységekben magunk előtt látni, mint az írott szöveget. Egy valamennyire is gyakorlott olvasó nem betűket, még csak nem is szavakat olvas, hanem mondatokat, sőt bekezdéseket, és az olvasási helyzetnek, a szöveg jellegének megfelelően gyorsítja, vagy lassítja a tempót. Ez az előnye. De persze van hátránya is: eltűnik mögötte a hús-vér ember. Az, akit még akkor is ott érzünk a szavak mögött, ha nem ismerjük, sohasem láttuk, csak a hangját halljuk a rádióban. Abból, amit mond, persze csak arra emlékszünk, amit meg tudunk jegyezni…

 

Naplók, levelek – megint Csáth

 

– Hosszabb ideig külföldön hungarológiai tanszékeken is oktatott, milyen tapasztalatokat szerzett, hogy tekintenek, illetve tekintettek a magyarokra Bécsben és Berlinben?

– Bécsi vendégtanárságom a rendszerváltás tájára, 1988 és 1992 közé esett, Berlinben pedig először 1998 tavaszán tanítottam egy szemesztert, majd 2005 és 2007 között két teljes tanéven át oktattam magyar irodalom- és kultúrtörténetet. A hungarológia szak nagyságrendje ott körülbelül olyan, mint amilyen mára Szegeden a francia vagy az olasz lett, szóval kisnyelvnek számít. Bécs persze némileg más, a közös történelmi gyökerek máig élnek valamilyen formában, közelebb is van, s ez meglátszik a hallgatói érdeklődésen. Ugyanakkor elég érdekes megtapasztalni, hogy a mi szabadságharcosaink ott többnyire lázadó rebellisekként élnek a történelmi narratívákban… Azokon a tanszékeken egyébként, ahol én tanítottam, számomra nem a hallgatók viszonylag alacsony száma okozta a legfőbb nehézséget, hanem az, hogy az itthon érettségizett anyanyelvűek és a magyar nyelvvel még éppen csak ismerkedők egymás mellett ültek az asztal körül. Az előismeretek különbözőségének kezelésére egyébként nincsen általános recept, mindig a csoport tagjainak hozzáállása határozza meg a stratégiát. A legérdekesebb szempontokat ugyanakkor elég gyakran nem a legjobb előismeretekkel rendelkezők vetik fel, hanem azok, akik egészen más látószögből tekintenek az adott problémára.

 

– Min dolgozik most, mik a tervei?

– Pillanatnyilag a Csáth-életműsorozat folytatása foglalkoztat, amely az összegyűjtött novellák kiadásával indult 1994-ben, majd egymás után jelentek meg a publicisztikai, színházi, elmeorvosi írások – összesen öt kötet. Félúton azonban kénytelenek voltunk megállni, mert következtek volna a naplók, illetve a levelezés, ezek anyagának meghatározó része viszont magángyűjteményben volt. Mára ez a hagyaték a Petőfi Irodalmi Múzeumba került, és most a fiatalkori naplók kiadásán dolgozom Molnár Eszterrel, a múzeum egyik fiatal és lelkes munkatársával. Csáth tízéves korától kezdve egyetemre kerüléséig folyamatosan feljegyezte élete eseményeit, majd a naplók szaggatottabbakká váltak, de az önreflexív feljegyzések lényegében végigkísérték az életét. Úgy látom, hogy ezek az iratok, a szintén terjedelmes levelezés, valamint a hagyatékban fennmaradt novellák és novellatöredékek még biztosan kitöltenek négy-öt terjedelmes kötetet. Ezek sajtó alá rendezése több évre való program. Mellette azonban változatlanul foglalkoztatnak az irodalom médiatörténetébe vágó kérdések, valamint az intermedialitás problematikája, a hangos irodalom, az akusztikus művészet.

 

Szöveg: Arany Mihály, kép: Tolnai Andrea

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.
  • február 28.
    17:55 - 19:30
    Szalai Anikó, az SZTE ÁJTK adjunktusa Hétköznapi nemzetközi jog című előadásában kifejti: általában az emberek úgy gondolják, hogy a nemzetközi jog egy elvont szelete a jognak, amely a külföldiekre, másokra vonatkozik, de a mi hétköznapjainkat biztosan nem érinti. A nemzetközi jog azóta létezik, amióta államok vannak. Ez a jogterület eredetileg az államok közötti kapcsolatok rendezését szolgálta, azonban a technikai és társadalmi fejlődés elvezetett a nemzetközi jog kiszélesedéséhez. Kibővült a nemzetközi jog alanyainak köre, így az államok és nemzetközi szervezetek mellett ide soroljuk az embereket, sőt mostanában már a gazdasági társaságokat is. A nemzetközi jog áthatja a mindennapi életünket, onnantól kezdve, hogy bekapcsoljuk reggel a telefonunkat, megesszük a banánunkat és munkába megyünk, odáig, hogy este megnézzük a híreket.