SZTE Info

Tehetséges kémikusok táboroztak az SZTE-n

Negyedik alkalommal – ezúttal Szegeden – került sor A varázslatos kémia elnevezésű táborra, melyet a Magyar Kémikusok Egyesülete a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével szervezett a kémia iránt érdeklődő ifjú tehetségek számára.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Július 9-én vette kezdetét az egyhetes tehetséggondozó tábor, amely A varázslatos kémia címet viselte. Huszonöt 8-10. osztályt végzett tanuló utazott Szegedre az ország különböző pontjairól. A tábort a Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) szervezte, a helyszínt és a szakmai programokat pedig a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar (SZTE TTIK) Kémiai Tanszékcsoportja biztosította, a szállás pedig az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Teleki Blanka Kollégiumban volt. A részt vevő diákok közül már sokan szerepeltek különböző kémiaversenyeken. Mivel a tábor a tehetséggondozást tűzte zászlajára, a fiatalok csak tanári ajánlással vehettek részt. A rendezvény fő célja az volt, hogy a tanulók betekintést nyerjenek komolyabb kémiai kutatásokba, és laboratóriumi gyakorlatra tegyenek szert önállóan végzendő kísérletek által.

Az MKE szervezői – Androsits Beáta (Budapest), Martonné Ruzsa Valéria (Szombathely), Németh Veronika (Szeged) – igencsak kitettek magukért, hiszen nem csekély kihívást jelent egy ilyen esemény lebonyolítása, főleg ha a kísérleti anyagokra és a hozzájuk kapcsolódó eszközök előkészítésére gondolunk. A rendezvényen segédkező hallgatók és fiatal szakemberek – Nánási Nikolett, Ocskó Szilárd, Samu Gergely, Berkesi Dániel, Vágvölgyi Máté, Tabajdi Réka, Orosz Eszter, Sipiczki Mónika, Endrődi Balázs – jelenléte pedig egyfajta motivációt jelentett a fiatalok számára, akik ez által sokkal elérhetőbbnek érezhetik kedvelt tárgyukkal kapcsolatos céljaik megvalósítását. A laborvezetők Árus Dávid, Matyuska Ferenc, Oncsik Tamás, Jakusch Tamás, Endrődi Balázs, Medzihradszky Dénes (Budapest), míg a technikusok Fazekas Gézáné és Mityókné Bíró Erika voltak.

A tehetséggondozó tábor – melyről Németh Veronika, az SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék tanársegédje számolt be honlapunknak – első igazán jelentős állomása a július 9-i, hétfői projektmunka volt, melynek során a diákok 5 fős csapatokban egy-egy egyetemi kutatócsoportot kerestek fel, hogy megismerjék az ott folyó munka célját, gyakorlati hasznait. A feladatra csupán egyetlen órányi időt kaptak, majd pénteken ebből 10 perces összefoglalót kellett előadniuk. Mindezt a városnéző „kalandtúra” követte, ahol ismét 5 fős csapatok járták – térképpel és feladatlappal ellátva – Szegedet. Öt különböző helyszínen vehették át az újabb feladatokat tartalmazó borítékot. A kérdések főleg természettudományi és kémiatörténeti jellegűek voltak. Este 8-kor, mintegy pihenésképpen, látványos kísérleti bemutató vette kezdetét Árus Dávid vezetésével a felújított Dóm téri épület Szent-Györgyi Albert termében.

Másnap délelőtt szakmai kirándulásra került sor. A tanulók ellátogattak az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tömegspektrometriás kutatócsoportjának laborjába. A délutánt az egyéni feladatok végrehajtását megcélzó program fedte le. Itt két különböző laborban – egymással párhuzamosan – eltérő feladatokat végeztek a fiatal tehetségek. A napot pedig két előadás zárta. Sipos Pál egyetemi docens Az alternatív tudományok „kész átverés show-ja” címmel az áltudományok elleni küzdelmekről, Pálinkó István egyetemi docens pedig Szokatlan, de annál fontosabb hidrogénkötések és egyéb másodlagos kölcsönhatások címmel a nem konvencionális hidrogénkötésekről beszélt.

A szerdai napon az előző napi egyéni gyakorlatok – feladat- és laborcserés – folytatása, valamint az üvegtechnikai műhely meglátogatása mellett délután felüdülésképpen meglátogatták a Napfényfürdőt, majd este Kiss Tamás professzor a fémvegyületek gyógyászati alkalmazásairól tartott előadást. A napot fórum zárta, ahol az egyetemi oktatók a vegyészpálya szépségeiről és a kutatói létformáról beszélgettek a jövő kémikusaival.

Csütörtökön délelőtt és délután is laboratóriumi gyakorlatok (reakciókinetika, elektrokémia) következtek. Vacsora előtt a tanulók még megtekintették az éppen akkor megnyíló Szent-Györgyi Albert-emlékkiállítást a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. Az éjszakába nyúlóan (a Szegedi Szabadtéri Játékok aktuális produkciója, a Hegyen-völgyön lakodalom főpróbájának zenei aláfestése mellett) a másnapi projektbemutatón dolgoztak.

A tábor utolsó napját szórakoztató kémiával kezdték, melynek során párosan egyszerű kísérleteket végeztek el a diákok. Ezt követte a projektek bemutatása, a tábori munka értékelése és a jutalmak kiosztása. Nagyszerűen érezték magukat a diákok a táborban, ahogy arról a www.u-szeged.hu portálnak beszámoltak.

„A kémiatáborban számomra különösen sokat jelent, hogy számos gyakorlatot végzünk egyetemi laborokban, és sok érdekes tapasztalatot gyűjtünk össze. Emellett az előadásokból is sokat lehet tanulni, hiszen az ember nem minden nap hallgathat egyetemi professzorokat” – mondta az egyik fiatal. Egy másik résztvevő úgy kiemelte: „Lehetőségem volt hozzám hasonló, kémia iránt érdeklődő, elkötelezett, vidám diákok körében új, magasabb szintű ismereteket elsajátítani, és olyan egyéni laboratóriumi vizsgálatokat végezhettünk, amelyekre iskolai keretek közt nem lenne lehetőség. Ezenkívül betekinthettünk az egyetemi mindennapokba, láthattuk a kutatások menetét és a laborok felszereltségét.”

A szervezők köszönik minden fentebb felsorolt közreműködő értékes segítségét, továbbá Kónya Zoltán, Visy Csaba, Király Zoltán, Peintler Gábor hozzájárulását a tábor sikeréhez, valamint Asbóth Csabának és Reisz Ferencnek az üvegtechnikai bemutatót, s a MOZAIK Kiadó Kft.-nek a felajánlott könyvjutalmakat.

 

Kucsik László

 

Tehetséges kémikusok galéria
További képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.