SZTE Info

Nincsenek veszélyben az Erasmus ösztöndíjak

Az Erasmus, és ezzel együtt az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának pénzügyi keretei nem változtak Magyarországon – szögezte le a pályázatokat kezelő Tempus Közalapítvány a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A téves sajtóinformációkra reagálva a Tempus Közalapítvány hangsúlyozza: a hatályos szerződés szerint idén kiemelkedő mértékű támogatás felhasználására van lehetőség, az Erasmus keret 11,78 MEUR (mintegy 3,4 milliárd forint). Az Európai Bizottság részéről már átutalt előlegek fedezetet biztosítanak a következő hónapokban szükséges kifizetésekre.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 26.
    13:00 - 14:00
    Az SZTE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ tárgyalóterme a Klinika egykori vezetőjéről, Dr.Cserháti István Professzor Úrról kapja a nevét. Az ünnepélyes névtáblaavatóra a szervezők várják az érdeklődőket.
  • június 28.
    10:00 - 15:00
    A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet – mintegy 700 ezer diákot - tömörítő Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities (ABRUEM) múlt novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció látogatásának célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások során feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket. Részt vesznek találkozókon és egyeztetéseken, amelyek megalapozhatják a hosszútávú szakmai együttműködést a magyar felsőoktatási intézményekkel. A szervezet weboldala az alábbi linken érhető el: http://www2.abruem.org.br/international-relations/
  • *
    június 29.
    09:00 - 11:00
    Rendkívüli Fogorvosdoktor Avató Ünnepi Szenátus Ülés