SZTE Info

Pneumobil_verseny_kiemelt

Szegedi aranyérem a Pneumobil versenyen

Öt ország 41 csapatának részvételével a hétvégén Egerben rendezték meg immáron hatodik alkalommal a nemzetközi Pneumobil versenyt. Senior kategóriában a Szegedi Tudományegyetem MK Laren csapata nyert.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Pneumobil_versenyen01A sűrített levegővel hajtott, saját tervezésű és kivitelezésű járművek versenyén a résztvevő csapatok öt kategóriában mérkőztek meg egymással. Idén második alkalommal Senior kategóriát is hirdettek. Ebben azok a végzett egyetemisták indulhattak, akik korábban már szerepeltek a versenyen, és alma materük rendelkezésükre bocsátotta korábbi járművüket. Az SZTE színeiben Hörömpő Miklós, Temesvári Norbert és Péter Szabó István, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának adjunktusa indult. Autójuk változatlan formában állt rajthoz, ennek ellenére Temesvári Norbert több mint egy másodpercet tudott javítani időeredményükön. Három versenyszámból kettőben is a szegediek győzedelmeskedtek, így Senior kategóriában ők állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Így elmondható, hogy az SZTE Mérnöki Kar Pneumobilja eddig egy hazai és három nemzetközi versenyen indult, mind a négyen dobogós helyet ért el – háromszor lett aranyérmes.

A versenyzők a Senioron kívül további négy kategóriában mérhették össze tudásukat. A távolsági kategóriában a járműveknek egy sűrített levegővel feltöltött palackkal kellett a lehető legnagyobb távolságot megtenniük. A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának Pollroth csapata jutott a legtovább: léghajtányukkal összesen 8918 métert futottak.

Az ügyességi futam célja, hogy a versenyzők a pneumobillal a lehető leggyorsabban teljesítsék a technikásra megépített pályakört. Ebben a kategóriában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás csapatának háromkerekű járgánya érkezett elsőként a célba.

Pneumobil_versenyen02A gyorsulási kategóriában a járműnek egy feltöltött palackkal egy 220 méteres pályaszakaszt kell a lehető legrövidebb idő alatt megtennie. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói megfeszített munkával egy új autót építettek a megmérettetésre. A jármű végül a középmezőnyben végzett. Az egyetemisták sok dicséretet, elismerő szavakat kaptak versenytársaiktól fejlesztésükért. A döntő futamban a BME Kakukktojás csapat léghajtánya győzedelmeskedett, mely alig 25 másodperc alatt teljesítette a szakaszt, a verseny történetében szintén rekordnak számító 46,6 km/h sebességgel.


A legeredetibb konstrukció kategóriában a legkiemelkedőbb műszaki megoldásokat felsorakoztató, egyúttal leginnovatívabb jármű nyerte el az elsőséget. A komoly elismerést jelentő díjat a kecskeméti GAMF Dóz-Air csapat tudhatja magáénak.

Pneumobil_versenyen04A jelképes koronát, azaz a Rexroth Legjobb Pneumobilja 2013 címet, amelyet hagyományosan az egyes versenykategóriák győztesei közül választ ki a zsűri, ezúttal a budapesti Kakukktojás csapata viselheti egy éven át.

Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Pneumobil verseny egyedülálló módon teszi próbára a fiatal szakemberek innovációs készségét és találékonyságát, emellett üdvözölte a versenyben résztvevő járművek szakmai színvonalának évről-évre tapasztalható technológiai fejlődését. A Pneumobil versenynek is köszönhető, hogy a fiatal pályakezdő mérnökök közül minden évben egyre többen érdeklődnek a Bosch csoport felhalmozott tudása iránt.


*


A versenyautóknak idén is hosszú távú, ügyességi és gyorsulási versenyszámokban kellett megküzdeniük. Ezen kívül szakmai zsűri értékelte a konstrukciókat.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara négy versenyautóval vett részt az eseményen. A csapatok:

MKLaren: Hörömpő Miklós, Temesvári Norbert. Támogató oktató: Péter Szabó István.

Pneugeot: Rózsa Csaba, Szarka Richárd, Virág Árpád. Támogató oktató: Csikós Sándor

Pepp-Air: Ádám László, Bene Sándor, Csamangó Dávid, Dobos Péter Levente. Támogató oktató: Dr. Tóth István Tibor

Diff-Air: Asztalos Tamás, Fölföldi Jenő, Soós Péter, Varga Norbert. Támogató oktató: Péter Szabó István

A MKLaren csapat a gyorsulási és az ügyességi versenyt nyerte meg senior kategóriában (a teljes mezőnyben második, illetve hatodik hely), a Pneugeot a második legjobb senior az ügyességi versenyben (a teljes mezőnyben hetedik hely), a Pepp-Air a gyorsulási verseny hatodik helyezettje, a Diff-Air a gyorsulási versenyben tizenkilencedik helyet ért el.

A verseny évről évre több hallgatót vonz. Idén már öt ország képviseltette magát, összesen 48 csapat nevezett. Újdonság volt idén a telemetria alkalmazása és a versenyt követően, hírességek részvételével rendezett Flúgos Futam, melyen a MKLarent Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója próbálta ki, majd Michelisz Norbert juttatta a döntőbe. Az esemény kommentátora Bazsó Gábor és Winkler Róbert volt.


További információk:

http://www.heol.hu/heves/kozelet/kakukktojas-az-idei-bajnok-497087

http://www.formula.hu/hirek/153/400/79293/a-kakukktojas-nyert-nincs-ki-a-negy-kerekuk

http://infovilag.hu/hir-27214-kakukktojas_nyert_nem_volt_ki_negy_kerek.html

http://www.xlsport.hu/A-Kakukktojas-nyert-nincs-ki-a-negy-kerekuk

http://szegedcafe.hu/2013/05/13/szegedi-sikert-is-hoztak-a-hetvegi-pneumobil-futamok

 

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.
  • december 19.
    15:00 - 17:00
    SZAB Orvostudományi Szakbizottság Sprottudományi Munkabizottság.
  • *
    december 19.
    17:00 - 18:30
    Mikszáth Kálmántól kezdve Wass Alberten át Oravecz Imréig több író, illetve számos tanulmány tudós szerzője is foglalkozik az amerikai kontinensen diaszpórában élő magyarok helyzetével. Újszászi Ilona újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora legújabb riportkönyvében családtörténetekkel válaszol a kérdésre: Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? A fotókkal, számokkal, tényekkel illusztrált könyvbemutatón szó esik az amerikai bevándorlási hullámok különbözőségeiről és tanulságairól, ami segítheti a napjainkban Európát érintő migrációs válság értelmezését is.