SZTE Info

Radnóti-sikerrel zárult a II. Jakucs László-földrajzverseny

23 csapat részvételével tartották meg március 8-án és 9-én a II. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny döntőjét Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke rendezésében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
IMG_0470

A 2012/2013-as vetélkedőre az ország minden tájáról és a határon túlról egyaránt érkeztek nevezések: összesen 135 kétfős csapat jelentkezett (41 város, 60 iskola, 71 felkészítő pedagógus) a II. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre. Az elődöntőt minden együttes a saját iskolájában írta meg, majd a legjobb 23 csapat március 8-án mérette meg magát Szegeden. A másnapi fináléba a legjobb 8 egység jutott tovább, melyeknek négy különböző feladat teljesítése során kellett bizonyítaniuk tudásukat, képességeiket, rátermettségüket – tájékoztatta a www.u-szeged.hu-t Nyári Diána, a verseny főszervezője.

 

Először egy-egy természetföldrajzi tájról kellett a versenyzőknek vetítéses előadást tartani zsűri előtt, majd testnevelésórának is beillő geocaching, azaz GPS-es kincsvadászat következett. Mindenki derekasan küzdött esőre tekintet nélkül, ruhát nem kímélve szaladtak a versenyzők a minél magasabb pontszám eléréséért. Ezt követően érdekes kísérleteket végeztek el talajtani laboratóriumunkban, zárásképpen pedig „Földrajz, szeretlek” címmel izgalmas kvízvetélkedő zajlott. Az első helyezést a szegedi Radnóti Miklós Kísértleti Gimnázium „Csillagvizsgáló” fantázianevű alakulata szerezte meg.

 

A versenyzők feledhetetlen élményekkel és értékes ajándékokkal gazdagodhattak. Március 8-án a szervező tanszék meghívására Egri Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium barlangtani referense háromdimenziós, speciális, igazi térélményt nyújtó vetítéses előadását tekinthették meg a diákok és felkészítő tanáraik. Ezenkívül társasjátékot, csokoládét vihettek haza, naptárat a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány és az Eupolisz, valamint könyvet az Eupolisz és a GeoLitera, a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport kiadójának felajánlásában. Továbbá minden döntős diák jutalomkirándulást tehet a verseny névadója, Jakucs László által felfedezett Béke-barlangba a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék munkatársainak vezetésével. Mindezeken túl: a III. helyezett és felkészítő tanáruk kétéves National Geographic-előfizetést, a II. helyezett és felkészítő tanáruk 25 000 forintos utazási utalványt, az I. helyezett és felkészítő tanáruk pedig Jakucs László-plakettet, valamint az Eupolisz Utazási Iroda jóvoltából ötnapos utazást nyert a Dolomitok fantasztikus hegyei közé. A plakettet az első helyezett csapat tagjai és tanáraik Jakucs László feleségétől, a vetélkedő díszvendégétől, Jakucs Lászlóné Marika nénitől vehették át.

 

Az első három helyezett csapat:

 Az_elso_harom_helyezett_csapat

 

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. március 20.

IMG_5825

Több mint 700 szerző 1700 könyve jelent meg eddig a József Attila Tudományos Egyetemi Kiadó és Nyomda (JATEPress) gondozásában. A kezdetben ofszet, ma már digitális nyomdagépen 1991 óta készülnek az SZTE oktatóinak, kutatóinak főként tudományos témájú kötetei, hiszen a kiadó egyik legfontosabb célja, hogy publikálási lehetőséget nyújtson az egyetem munkatársainak. Szőnyi Etelka főszerkesztővel beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • május 27.
    18:00 - 19:00
    Melyek a halogatás leggyakoribb okai? Mit tehetünk ellene? Tudjuk-e befolyásolni a halogatást? Kik halogatnak inkább? A nők vagy férfiak? A fiatalok vagy az idősebbek? Vendégünk a téma 1. számú hazai szakembere, dr. Takács Ildikó halogatáskutató, pszichológus! Az előadás a halogatók jellemzőit, magatartási sajátosságait mutatja be, olyan pszichológiai jelenségek kapcsán, mint az önbénítás, a kudarcfélelem és a tökéletességre törekvés.
  • május 28.
    09:00 - 15:00
    AZ SZTE Innovációs Hét 2019 programsorozat (2019. május 28-30.) 2019. május 28-án veszi kezdetét a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában. A szakmai programokból álló Innovációs Hét első napján az SZTE hallgatói egy gyakorlatorientált workshopon vehetnek részt, ahol üzleti kommunikációról hallhatnak előadást és gyakorlati PR tudásra tehetnek szert. Az esemény nyitánya után megkezdik a diákok képzését, melyet Szelei Balázs a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Miskolci Egyetem oktatója fog megtartani.
  • május 28.
    15:00 - 16:00
  • május 28.
    17:00 - 18:00
    Május 28. és június 1. között kerül megrendezésre Szegeden a III. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek külföldi versenyfilmjeit idén is a BTK fordító és tolmács mesterképzésének hallgatói fordították magyarra.
  • május 28.
    17:00 - 18:00