SZTE Info

szabadegyetem_lukovics_kiemelt

Szabadegyetem – Szeged: Dél-Alföld az EU fejlesztéspolitikájának egyik fő célterülete

Hogyan válhat az SZTE negyedik generációs egyetemmé? – többek között erről is szó esett a Szabadegyetemen.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A február utolsó hetében megtartott előadás központjában a gazdaságfejlesztés állt.

Lukovics Miklós, a Szegedi Tudományegyetem egykori diákja, ma az SZTE GTK docense és az SZTE stratégiai is fejlesztési igazgatója ismertette a magyar területi egységek relatív versenyképességi pozícióját Európában, valamint Szeged és az egyetem helyzetét a dél-alföldi régióban.

 

Az előadás első részében a regionális gazdaságfejlesztés logikai hátteréről, valamint annak eszközéről, a térségi versenyképességről volt szó. A regionális versenyképesség kiemelt mutatója, a 27 tagú Európai Unió átlagában számított egy főre jutó GDP alapján megállapítható, hogy a magyar régiók közül egyedül a Közép-Magyarországi régió éri el az EU-átlagot, az összes többi magyar régió a kiemelt támogatást jelentő 75%-os küszöb alatt van.

 

A dél-alföldi régióban egy főre jutó GDP értéke az EU-átlag 43%-a, így térségünk az Európai Unió fejlesztéspolitikájának kiemelt célterülete jelenleg is, és még sokáig az is marad, ameddig el nem éri a 75%-os küszöböt. Térségünk felzárkóztatása érdekében az Európai Unió jelentős forrásokat kíván régiónkban fejlesztésekre fordítani, azonban ezen források felhasználására képzett szakemberekre van szükség, ami óriási lehetőséget jelenthet a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak.

 

A továbbiakban Lukovics Miklós a térségi versenyképesség és az innováció kapcsolatát vette górcső alá. A dél-alföldi régióban az innovációval kapcsolatba hozható statisztikai adatok országos szinten kiemelkedőek, különösen igaz ez a tény Csongrád megyére és a szegedi kistérségre, értelemszerűen jórészt a Szegedi Tudományegyetemnek köszönhetően.

 

Az előadás harmadik harmadában az előadó az egyetemek gazdaságfejlesztési hatásait ismertette. A nemzetközileg sikeres modern egyetemek az oktatási és kutatási feladataikon túlmenően úgynevezett „harmadik missziós” tevékenységeket is ellátnak, melynek keretén belül többek között a helyi gazdaság- és vállalkozásfejlesztés zászlóshajói, illetve egy új megközelítés szerint maguk alakítják gazdasági és társadalmi környezetüket, ami „negyedik generációs” egyetemmé emeli őket. Az előadó egy nagyobb kutatás eredményeit ismertette akkor, amikor bemutatta, hogy milyen ismérvek szerint építhető fel egy nemzetközi hírű, sikeres egyetem, mely „építőkövek” a Szegedi Tudományegyetem esetében is alkalmazhatóak.

 

A Szabadegyetem tavasz első hetében tartandó előadásán Pelle Anita (SZTE- GTK egyetemi docens) fogja ismertetni az „Oktatási rendszert, mint a versenyképesség javításának egyik fő pillérét.”

 

A Szabadegyetem – Szeged XI. Szemeszterének teljes programja

 

2013. február 6.: A város házasságot, családot érintő kihívásai, Körmendy Imre – tudományos főmunkatárs

 

2013. február 13.: A szegedi giga-vaku, avagy az europai „Szuperlézer” tervezése, Dr. Osvay Károly – egyetemi docens SZTE TTIK

 

2013. február 20.: A tanulás társadalmi haszna, Dr. Csapó Benő – intézetvezető egyetemi tanár SZTE BTK

 

2013. február 27.: Régió, egyetem, gazdaságfejlesztés, Dr. Lukovics Miklós – egyetemi docens SZTE GTK, SZTE Stratégiai és Fejlesztési Igazgató

 

2013. március 6.: Az oktatási rendszer mint a versenyképesség javításának egyik fő pillére, Dr. Pelle Anita – egyetemi docens SZTE GTK

 

2013. március 13.: A genetika és a liszenkoizmus, Dr. Gausz János – tudományos tanácsadó SZTE TTIK

 

2013. március 20.: A Székelyföld önrendelkezésének évszázadai és a 21. század kihívásai, B. Garda Dezső dr.

 

2013. április 10.: Állatjólét-állatjóllét, gazdasági haszonállataink védelmének aktuális kérdései”, Mikó Józsefné Dr. Jónás Edit – egyetemi adjunktus SZTE MGK

 

2013. április 17.: A korszerű fogamzásgátlás fejlődése: a mézzel átitatott tampontól a korszerű hormonké-szítményekig, Dr. Bártfai György – egyetemi tanár SZTE ÁOK

 

2013. április 24.: A férfiasság meghosszabbítható, Dr. Pajor László – egyetemi tanár SZTE ÁOK

 

2013. május 8.: Daganatkeltő mikrobák, gyógyító mikrobák: az immunválaszt kijátszó és aktiváló mikroor-ganizmusok, Dr. Buzás Krisztina – tudományos főmunkatárs SZTE FOK

 


Az előadások az SZTE TIK (Szeged, Ady tér 10.) kongresszusi termében kezdődnek a fenti napokon 18 órakor.

További információ: http://www.u-szeged.hu/szabadegyetem

Ha valamely előadáson nem tud részt venni az érdeklődő, akkor a televíziós felvételt online vetítés formájában a www.u-szeged.hu/szabadegyetem oldalon tekintheti meg az előadást követő hét közepétől. A Szabadegyetem – Szeged XI. szemeszter előadásait ugyanis dokumentációs céllal rögzíti az SZTE MédiaCentrum SZTEtelevíziója.

A korábbi szemeszterek előadásáról is készült televíziós felvétel. Ezek megtekinthetőek az SZTE honlapján.

 

 

Cserei Bettina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 28.
    10:00 - 15:00
    A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet – mintegy 700 ezer diákot - tömörítő Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities (ABRUEM) múlt novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció látogatásának célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások során feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket. Részt vesznek találkozókon és egyeztetéseken, amelyek megalapozhatják a hosszútávú szakmai együttműködést a magyar felsőoktatási intézményekkel. A szervezet weboldala az alábbi linken érhető el: http://www2.abruem.org.br/international-relations/
  • *
    június 29.
    09:00 - 11:00
    Rendkívüli Fogorvosdoktor Avató Ünnepi Szenátus Ülés
  • június 29.
    09:00 - 11:00