Bezár

Hírarchívum

nobel_neher_kiemelt_nagy

Nobel-díjas biofizikus és tehetséges tudósjelöltek tanácskoztak Szegeden

Nobel-díjas biofizikus és tehetséges tudósjelöltek tanácskoztak Szegeden

2015. június 14.
7 perc

A Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozóját 2015. június 12-13. között rendezték meg Szegeden: a Nobel-díjas Erwin Neher és a göttingeni XLAB-ot vezető Eva Neher középiskolai laboratóriumokba látogatott és megismerkedett az ifjú tudósjelöltekkel. A Szent-Györgyi Talentum Díjat idén Tamás Gábor neurobiológus, az SZTE Széchenyi-díjas professzora kapta.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2015. június 12-13-án tartották Szegeden a IV. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozóját a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont szervezésében.



Középiskolásokkal beszélgetett a Nobel-díjas kutató


A 2012-es nagyszabású Szent-Györgyi Albert-emlékkonferenciát követően a Tisza-parti város immár negyedszer látott vendégül Nobel-díjast: ezúttal, Erwin Neher biofizikus valamint Eva-Maria Neher, a göttingeni XLAB alapítója és igazgatója volt az esemény díszvendége. A világszerte elismert tudósok a természettudományok iránt érdeklődő középiskolásokkal és egyetemistákkal találkoztak, közösen vitatták meg a kutatási témákat. Hazánk több mint 200 tehetséges diákja a világhírű német tudóstól és feleségétől, első kézből kapott választ arra a kérdésre, hogy miért érdemes tudományos tevékenységgel foglalkozni.


„Nagy öröm ennyi fiatal tudósjelöltet látni, megismerkedni velük és bemutatni tudományos munkámat. Úgy gondolom, ez a program nagy szerepet játszik abban, hogy a természettudományok iránt érdeklődő fiatalokat felkarolják és támogassák kutatói pályájukat” –mondta a Nobel-díjas tudós. Erwin Neher-től azt is megtudtuk, hogy a pénteki napon középiskolai laboratóriumokba látogatott és több diákkal is beszélgetett. „Kíváncsiak voltak arra, hogy mitől lesz valaki jó tudós, milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki sikeres kutató legyen” –fogalmazott. A június 12-én kezdődött konferencia nyitóelőadásán a Nobel-díjas tudós beszámolt kutatásai témájáról: az ioncsatornák felfedezéséről és az idegsejtek közötti jelátvitelben játszott szerepükről. Előadásában a kutatási eredmények lehetséges gyógyászati alkalmazásáról is beszélt.


A délután folyamán a Szegedi Tudós Akadémia programjában részt vevő tehetséges diákok és az SZTE hallgatói is lehetőséget kaptak, hogy tudományos eredményeiket bemutassák a neves kutatókból álló közönségnek.


Nobel-dijas_Neher_Szegeden_2015._junius_12_HD
Nobel-díjas biofizikus és tehetséges tudósjelöltek tanácskoztak Szegeden - GALÉRIA


Kézzel fogható tudomány


Második alkalommal jár Szegeden Eva Neher. A németországi Kísérleti Laboratórium nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a laboratóriumban több magyarországi és szegedi diák is tanul, az XLAB alumni szervezetének 16 magyar tagja van –tudtuk meg a biokémikustól. A göttingeni XLAB célja a természettudományok népszerűsítése a középiskolások körében, a diákok érdeklődésének felkeltése a tudományos kutatómunka iránt. A laboratórium számos fiatalnak adott lehetőséget a kutatások tökéletesítéséhez, kísérletek elvégzéséhez és a tudományok fejlődéséhez –fogalmazott Eva Neher. „A göttingeni egyetem campusán kialakított négy szintes laboratórium szorosan együttműködik az intézmény kutatóival. Az oktatás lényege, hogy amit a diákok látnak, azt megjegyzik, amit csinálnak, azt megértik. A siker titka, hogy a diákokkal felkészült szakemberek osztják meg saját tudományos ismereteiket, tapasztalataikat kísérletek segítségével” –mondta a biokémikus. Hozzátette: a foglalkozásokon évente mintegy 12 ezer diák vesz részt, a magyarországi laboratóriumokhoz képest, a göttingeni központban intenzíven naponta akár nyolc órát is foglalkoznak a fiatal tudósjelöltekkel.



Támogatni a középiskolás tehetségeket


A Szegedi Tudományegyetem egyik sikere abban rejlik, hogy tehetséges diákokat és tehetséges oktatókat hoz össze. Úgy hisszük, hogy a külföldi és magyar kutatók, a tehetséges diákok közösen mind hozzájárulnak az egyetem sikereihez” –mondta köszöntőjében Bari Ferenc. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja kiemelte: azoknak a középiskolásoknak, akik orvossá vagy az orvostudományok területén kutatóvá akarnak válni, a legjobb választás a szegedi egyetem és a Szegedi Tudós Akadémia nyújtotta lehetőségek. Az intézményben zajló magas szintű oktató és kutatómunkát jól példázza a SZTE és annak orvostudományi karának elért helyezései a hazai és nemzetközi rangsorokban. A találkozás remek alkalom, hogy a legtehetségesebb diákokat Szegedre hozza, a mentorok és diákok találkozzanak, megismerkedjenek egymás tudományos tevékenységével –tette hozzá.


Varró András, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke köszöntő szavaiban kiemelte: a Nobel-díjas és tehetséges diákok találkozójának célja, hogy támogatást nyújtson a természettudományok iránt érdeklődő tehetségek tudományos karrierjéhez, ugyanakkor céljuk a középiskolás tehetségek felkarolása, mentorálása a Szegedi Tudományegyetemre csábítása. Hozzátette: az idei Nobel-díjas látogatás azért is jelentős, mert Erwin Neher felesége Eva Neher is ellátogatott Szegedre, kinek göttingeni laboratóriumában hasonló célt tűzte ki: felkarolni a fiatal tehetségeket.

 


Rekordkísérlettel avatták a szegedi laboratóriumot


A konferenciával párhuzamosan egyedülálló kísérlet-sorozat is kezdődött Szegeden: a diákok harminc órán át végeznek természettudományos kísérleteket a Radnóti Miklós Gimnáziumban átadott modern orvosbiológiai laboratóriumban. A kutatóhelyen minden réteg, általános iskolától kezdve a középiskolásokon át, minden tudomány iránt érdeklődő szervezett formában tudja a tudományos kísérleteket elvégezni –tájékoztatott Hegyi Péter. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány titkára hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a tudomány oktatása ne elméleti alapon történjen, hanem a diákok saját maguk végezzék a kísérleteket.


Hozzátette: 18 éves korig hazánkban szenzációsan állunk tehetséges diákokkal, megegyezünk Cambridge, Göttingen, Oxford színvonalával. Az elit gimnazisták azonban ajánlatokat kapnak a külföldi egyetemektől, a tehetséges diákok közel 90%-a külföldön kezdi meg felsőfokú tanulmányait. „Ezek a tehetségek arra várnak, hogy olyan programba kerüljenek, mely hasonló lehetőségeket kínál az egyéni életpályájuk során, mint a külföldi intézmények. Az elit diák elit képzést akar, jelenleg a mai nagy létszámú egyetemeken ilyen típusú speciális képzés nincs, ezért is egyedüli az a multi generációs iskolarendszer, a Szegedi Tudós Akadémia, amit létrehoztunk –mondta Hegyi Péter. A program a kiválóbb laboratóriumokat, nemzetközi szintű kutatócsoportokat és külföldi mentorok, így például Nobel-díjas tudósokkal valós személyes találkozást nyújt a diákoknak. Ezt a fajta tehetséggondozást a Nobel-díjas kutatók is fontosnak tartják, hiszen Erwin Neher a 13. Nobel-díjas, aki Szegedre látogatott.



Tamás Gábor a Szent-Györgyi Albert Talentum Díj győztese


A Szent-Györgyi Talentum díjat a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány alapította azzal a céllal, hogy olyan szegedi tudóst ismerjenek el, aki – az elismerés névadójához, Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan – a felfedezéséhez kapcsolódó kutatómunka jelentős részét a Tisza-parti városban végezte. A díjat a közelmúltban publikált, jelentősebb, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért lehet elnyerni. 2015-ben a díjra érdemes kutatót az alapítvány kuratóriuma és Erwin Neher Nobel-díjas kutató közösen választotta ki.


A kuratórium a 2015. évi díjat a lassú agykérgi gátlásért felelős sejtek felfedezésért és ezeknek a lassú gátlásban játszott szerepének mechanizmusáért Tamás Gábornak a Szegedi Tudományegyetem biológus professzorának ítélte oda. A díjat, mely Szabó Tamás ötvös mester felajánlása, Erwin Neher Nobel-díjas biofizikus, Eva Neher, a göttingei XLAB vezetője és Varró András, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke közösen adta át.


„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát és megtalálj a munkát, amit szeretni fog” – idézte Szent-Györgyi Albert gondolatait Tamás Gábor. „Nekem két generáció is segített abban, hogy megtalálhassak egy ilyen munkát, az agykutatást. Szegedi tanáraim megtanítottak tanulni és felébresztették tudásvágyamat, de az igazán jól végzett munka minőségét és a közös munka örömét Somogyi Péter és Eberhardt Bull laboratóriumában volt szerencsém megismerni Oxfordban. Az alkotás izgalmát aztán hazatérve ízlelhettem meg tanítványaim oldalán, akiknek az engem ért élményekhez hasonlót szerettem volna adni” – osztotta meg érzéseit Tamás Gábor.


A díjazott részletes önéletrajza itt elérhető


A díjat először 2013-ban adták át, a díjazott Papp Balázs, az SZBK kutatója volt, aki a génkölcsönhatási hálózatok általános tulajdonságainak feltárásáért nyerte el Szent-Györgyi Talentum Díjat, melyet Bert Sakmann Nobel-díjas tudóstól vehetett át. 2014-ben Pál Csaba kapta az elismerést, melyet Ada Yonath és Aaron Ciechanover Nobel-díjas kutatóktól vehetett át. A fiatal szegedi tudós a baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájának részletes feltérképezéséért nyerte el a Szent-Györgyi Talentum Díjat.

 

SZTEinfo –Gajzer Erzsébet

Fotó: Herner Donát és Roboz István

Korábban írtuk:

IV. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozója

Ismét Nobel-díjas kutató látogat Szegedre

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek